Tegnap, ahogy napáldozat felé odalent járkálok az
udvaron, egyszerre valami keserves nyögést hallok a hátam mögött. Megfordulok,
hát az öreg kőrisfánk nyög olyan nagyokat.
- No, ezt már közelebbről is megnézzük - mondom
-, nyögdécselő kőrisfát úgyse mindennap látni.
Bizony nem is láttam én azt most se. Ahogy közelebb
mentem, vettem észre, hogy nem a kőrisfa nyög, hanem az én Gyurka cimborám.
Piros volt a képe, mint a pipacs, verte a verejték a homlokát, és fújt
akkorákat, hogy szélmalmot hajthatott volna vele.
- Mit csinálsz te itt, Gyurka? - kérdeztem tőle.
- Birkózom a fával - azt mondja.
Én olyan komoly ember vagyok, hogy még azon se
nevetek, ha valaki villával eszi a kávét, de már ezt nem állhattam meg kacagás
nélkül.
- Olyan ez, Gyurka, mintha a hangya birkózna a
kapufélfával - törülgettem meg a szememet.
- Az egészen más - csóválta meg Gyurka nagy komolyan a
buksi fejét. - A hangyának nem az a mestersége, ami nekem.
De már erre megint nagy szemet meresztettem.
- Uccu mákos, hát teneked már mesterséged is van?
- emeltem meg tisztelettel a kalapomat. ‑ Hát aztán mi a te mesterséged?
- Vasgyúró vagyok - feszítette ki Gyurka a mellét
kevélyen, és úgy nézett rám, mintha mindjárt meg akarna gyúrni engem is.
- Megállj, hékám - mondom neki -, én nem vagyok
ám vasból. Azt mondd meg inkább, hogy legalább gyúrtál-e már vasat?
- Azt még nem gyúrtam - vallotta a vasgyúró
mester egy kicsit elszomorodva. - De már sárból gyúrtam pogácsát.
- Az is szép foglalkozás - ismertem én el. -
Csakhogy akkor te sárgyúró Gyurka vagy, nem vasgyúró Gyurka.
- Majd leszek én még az is - bizakodott Gyurka, s
azzal megint nekigyűrkőzött a fának. ‑ Éppen az erőmet próbálgatom, mert sok
erő kell ám a vasgyúráshoz.
- Már mért kellene olyan sok? - vontam én vállat.
- Nem olyan nehéz mesterség az.
- Nehéz az, mert a vasnál nincs nehezebb a
világon - lökdöste Gyurka a fát nagy lihegve.
- Van biz annál - mondtam én erre. - Nehezebb egy
mázsa toll egy mázsa vasnál.
De már erre Gyurka nevetett akkorát, hogy mind a két
fülem csengett bele.
- Hát mi van ezen nevetni való? - kérdeztem tőle.
- Hát az, hogy te még ennyit se tudsz, bácsikám.
Egy mázsa vas nehezebb, mint egy mázsa toll. Tudom én azt, mert én nagyon okos
vasgyúró vagyok.
- No, azt látom - mondtam én erre -, akkor hát
okosan beszélek veled, fiam, vasgyúró. Van nekem egy gyönyörű szép nyeletlen
bicskám vasa nélkül. Azt adom neked, ha egy szakajtó tollat keresztül bírsz
vinni az udvaron.
A vasgyúró mester gondolkozóba esett. Azon
gondolkozott, hogy illik-e vasgyúró kezébe a tollas szakajtó. Utoljára mégis
csak belecsapott a tenyerembe.
- Hol van hát az a híres bicska?
- Hohó, pajtás, előbb meg kell ám azt szolgálni -
fogtam karon a nagy erőművészt, és bevezettem a konyhára.
No, a tollért nem kellett a szomszédba menni, mert
éppen ott fosztotta az Etel szobalány a küszöbön. Mindjárt megtöltött vele egy
kis szakajtót, még le is akarta tömködni, hogy több beleférjen, de én kikaptam
a kezéből a szakajtócskát.
- Elég ez a mi vasgyúrónknak, Etel. Attól félek,
ezt se bírja el a kapuig.
- Ugyan, bácsikám! - futotta el a pulykaméreg a kis
cimborát, azzal fölkapta a szakajtót, és vitte kifelé, mint a semmit.
Vitte ám az udvar közepéig, de akkor utánakiáltottam:
- Pihenj már egy kicsit, Gyurka fiam, látom, alig
bírod már azt a marék tollat!
- Micsoda? - szólt vissza haragosan Gyurka, és
nagyot lódítva magán, elkezdett szaladni a szakajtóval, mint valami
kengyelfutó. De vert is ám a szaladásával akkora szelet, hogy a harmadik
lépésre már egy szál toll nem maradt a szakajtóban. Úgy szétröppent az egész,
hogy megtollasodott még a Bodri kutya is, de még a háztetőre is jutott belőle.
A vasgyúró mester eltátotta a száját, én pedig
megveregettem a vállát.
- No, Gyurka, kinek adjam már most a nyeletlen bicskát
vasa nélkül?
Annak adom, aki leghamarabb összeszedi a szakajtó
tollat.
Móra Ferenc - Csicseri történet - Mesék, versek, elbeszélések
Móra Ferenc - Csicseri történet - Mesék, versek, elbeszélések
