Kapun innen, küszöbön túl, éppen a Pici kutya kastélya
mellett virágszemű Gyöngyöm Gyuszival találkoztam valamelyik reggel.
- Hová mégy, bácsim? - kérdezi tőlem.
- Kis hóba, nagy sárba, megyek a vásárba - okosítom
föl.
Bizony vesztemre tettem, mert Gyöngyöm Gyuszi mindjárt
belém csimpeszkedett, mint hajnalicskavirág a kútágasba.
- Bácsim, hozzál nekem valami szép ongorát abból
a vásárból. Olyant hozzál, mint a Pannika babáé, amelyik akkor is nagyon szól,
ha kicsit ütik.
- Jaj, pajtikám - cirókáltam meg a prémsapka alól
kikukucskáló szőke haját -, az ongora nem szegény embernek való muzsika.
- Hát mi való a szegény embernek, bácsim?
- Hegedű.
A hegedű még nem szólt, de Gyöngyöm Gyuszi már
táncolt.
- Jaj, bácsim, az lesz csak az igazi szép
muzsika! Annak még vonója is van, igaz-e? Hát akkor hegedűt hozzál nekem,
bácsim!
Hát a hegedűért nem messze kellett menni, csak a
konyhára visszafordulni, az Etel szobalányt megkérni, hogy adja elő a
cirokseprűt, a kis bicskát elővenni, a cirokseprűnek két szálát levágni: s már
készen is volt a vadonatúj hegedű.
Mégpedig vonóstul.
- Melyik neki a vonója? - tudakolta gyanakodva
kökényszemű kispajtásom.
- A vonója melyik? - zavarodtam meg egy kicsit. -
A vonója mindig az, amelyiket felülről húzod. Éppen azért különb hegedű ez,
mint a többi, mert ennek mindegy, hogy a hegedűt húzod-e a vonón, vagy a vonót
a hegedűn.
Gyöngyöm Gyuszi még most se volt benne bizonyos, hogy
nevetni kell-e most, vagy sírva fakadni.
- Miért különb hegedű ez a többinél, bácsim? Hát
van másforma hegedű is? Hát ez micsoda hegedű, bácsim?
- Ez a valódi cirokhegedű. Ilyennel húzzák a
tündérek Seholsincs országban Nevenincs királynak a fülébe a senkisehallja
nótát.
No, erre egészen megnyugodott Gyuszi, meg is békült.
Különösen, ahogy végighúzta egymáson a két cirokszálat, s meghallotta, hogy
milyen szépen szól az. Olyan szépen szólt, hogy mind a harminckét fogam táncra
kerekedett tőle. El is hordtam az irhát sebesen még a tájáról is a szépen szóló
hegedűnek.
Hát délben, ahogy hazaérek, már a kapuban hallom a
gyönyörű muzsikát. Körülnézek, mert sehol se látom a Gyuszi aranyhaját
villogni. Hát Ili baba ül a küszöbön, az mulatja magát a valódi cirokhegedűvel.
- Hej, Ili baba - csípem pirosra a gömbölyű képét
-, hol szerezted ezt a tündérhegedűt?
- Elcseréltem a Gyuszikával - vallotta nagy
ijedten Ili baba, s ugyancsak kotródott befelé a bohóka. Attól félt szegényke,
hogy most mindjárt visszaveszem az ajándék hegedűt.
Ahogy felérek a lépcsőn, akkor meg a Mici cica szalad
elébem, kegyetlen miákolással. Tüzel a szeme, mint a parázs, égnek áll a szép
fehér szőre. Hej, egér meg a farka, ki bántotta ezt a szegény párát?
Nem bántotta azt senki, csak azért unta meg az életét,
hogy Gyuszika reggel óta süvöltözött azon a nádsípon, amiért Ili babának neki
adta a cirokhegedűt.
Süvöltöztem én is, de nem ért az semmit. Nem lehetett
ott szót érteni a gyönyörű muzsikától. Még délutáni álmomban is mintha éles
náddal hasigatták volna a fülem. Legédesebb álmomból arra ébredtem föl, hogy az
egyik küszöbön Gyuszi sivíttatja a sípot, a másikon Ili baba zengeti a hegedűt,
a Mici meg a tetőn kiabálja, hogy jaj, de szép ez.
El is kotródtam hazulról hamarost, s búcsúzóba
meghúztam Gyuszi gallérját.
- Jaj, de megörülnék neki, ha a nádsípot is
elcserélnéd valakivel, mire hazajövök!
Gyuszi pedig nem az a gyerek, aki ne igyekezne örömet
szerezni a bácsikájának. A nádsípot neki adta a Béluskának egy körtemuzsikáért.
S ahogy uzsonnára hazaértem, cincogott a hegedű, sikoltott a síp, rikoltott a
körtemuzsika, miákolt a Mici, vonyított a Pici, s egyszerre csak a
tűzoltótrombita is megharsant az ablakunk alatt. Azt hitték az arra járók, tűz
van nálunk, azért van az a nagy zenebona, s mindjárt segítségünkre küldték a
tűzoltókat.
Így van az, mikor a szegény ember gyereke olyan nagyon
szereti a szép muzsikát. Aki még ezeknél is szebbet tud, annak a nyáron faragok
tökszárdudát.
Móra Ferenc - Csicseri történet - Mesék, versek, elbeszélések
Móra Ferenc - Csicseri történet - Mesék, versek, elbeszélések
