Törőcsik Palkónak hívták azt a kis suhancot, aki az
újságot szokta mihozzánk hordani reggelenként. Jókedvű fiú volt, néha
tréfálgattam vele. Egyszer azonban semennyiért se lehetett szavát venni.
Sebesen letette az újságot az asztalra, s úgy kiszaladt, mintha kergették
volna. Másnap aztán vallatóra fogtam a kis legényt:
- No, Palkó, mi bajod volt tegnap? Tán megette a
tyúk a kenyeredet?
Palkó lesütötte a buksi fejét.
- Magunk is megettük volna, ha lett volna. De nem
volt a háznál egy falat harapnivaló se.
Mindjárt a markába adtunk egy vajas kiflit. A gyerek
nekividulva dugta zsebébe a süteményt.
- Hazaviszem. Kis húgom még úgyse evett ilyent
életében.
Jól benne jártunk már a télben, mikor megint megesett
a szívünk a Palkó gyereken. Mérges szelek majd elvitték a háztetőt, szitált a
hó, s még az ablakon kinézni is fázott az ember, mégis mezítláb hordta az
újságot a kis Törőcsik. Olyan is volt a lába, mint a kék posztó.
Akadt a kamrában valami viselt csizmácska.
Odaadtuk neki. A király bársonycsizmájának nem örült
volna úgy meg Törőcsik Palkó, mint ennek. Olyan boldogan szorongatta szívéhez,
hogy öröm volt nézni.
- Inkább a lábadra húznád, Palkó - biztattam a
gyereket.
- Majd odakint, most sietek, mert sok még a
széthordani való újságom.
Másnap reggel a rendes időben megint beállított Palkó,
de megint csak mezítláb. Mikor azt kérdeztem tőle, hova tette a csizmát, fülig
pirulva felelte:
- Odaadtam a testvéremnek.
Szerencsére bírtunk még egy pár ócska csizmát
keríteni, s ott nyomban föl is húzattuk Palkóval. Harmadnap megint csak mezítláb
kocogott be hozzánk. Ugyancsak verte a sarkát a földhöz, hogy fölmelegedjék egy
kicsit. Most már haragosan kiáltottam rá:
- Hát már megint nincs csizmád?
- Nekiadtam a másik testvéremnek - rebegte
ijedten.
- Hány testvéred van?
- Hat.
Nem szóltam semmit. Hanem megfogtam a Palkó kezét, s
elvezettem a csizmás boltba. Vettem neki egy pár új csizmát, s a lelkére
kötöttem, hogy ezt már el ne merje ajándékozni. Dehogy merte, úgy megbecsülte,
hogy tán még a feje alá is tette éjszakára. Örült a lelkünk, mikor hallottuk
Palkó csizmáinak kopogását.
- Legalább a lába nem fázik szegény gyereknek -
mondogattuk boldogan.
Egyszer úgy tél vége felé, ahogy kinézek az ablakon,
látom, hogy két gyerek áll a kapuban. Két egyforma Törőcsik gyerek. Csakhogy az
egyiknek csizma van a lábán, a másiknak meg nincs csizma a lábán, de nagy csomó
újság van a hóna alatt. Uram Isten, mi lesz ebből?
Hát az lett, hogy az egyik levetette a csizmát, a
másik meg, a mi Törőcsik Palink, fölhúzta, s fölszaladt sebesen a lépcsőn.
- Siess, hé - kiáltott utána a másik -, mert
mindjárt nyolcat üt az óra!
Palkó csak benyitott az újsággal, s már szaladt is
kifelé.
- Gyere vissza, Palkó - kiáltottam utána -,
mondani akarok valamit!
- Majd holnap, kérem szépen - szólt vissza
futtából -, ma nagyon sietős a dolgom.
Megfordultam és utánaballagtam. Mire kiértem a kapuba,
már a másik fiú lábán volt a csizma. Palkó sápadtan hebegett:
- Ne tessék rám haragudni, kérem szépen. Imre
testvérem a dohánygyárba jár dolgozni, oda pedig nem eresztik be mezítláb.
Azért adtam neki a csizmát. Én csak addig szoktam felhúzni, míg az úrékhoz
fölszaladok.
Ilyen gyerek ez a mi Törőcsik Palkónk. Mezítláb húzta
ki a telet, pedig három pár csizmája is volt. Nem tudom, hogy hányan tennétek
meg ilyent a testvéretekért!
Móra Ferenc - Csicseri történet - Mesék, versek, elbeszélések
Móra Ferenc - Csicseri történet - Mesék, versek, elbeszélések
