Seholsincs országnak Sohsevolt királya egyszer azt
álmodta, hogy kilenc borbély kergeti árkon át, bokron át nagy ollócsattogással,
s egyre azt kiabálják a fülébe:
- Megállj csak, hadd borotváljuk le azt a három
szál bajuszodat!
De vitte is ám a Sohsevolt király a ritka szép
bajuszt, úgy, hogy szinte elakadt bele a lélegzete. A verejték meg úgy szakadt
róla, hogy száz feneketlen vödröt meg lehetett volna vele tölteni.
Nem ért az semmit, az egyik borbély azért csak
megkapta már a palástja szélét, a második már verte a habot, a harmadik már
fente a borotvát, mikor a Sohsevolt király olyan nagyot rúgott magán, hogy az
aranyos ágyról egyszerre elszálltak ijedtükben a ráfestett angyalok.
- Ejnye, de jó, hogy fölébredtem - dörzsölgette
Sohsevolt király a szemét, s ahogy körülnéz a szobában, látja ám, hogy éppen
akkor repül föl a piros bársonypaplanról egy icike-picike legyecske.
- Hopp, te üldöztél engem kilenc borbély képében!
- horkant föl mérgesen Sohsevolt király, s úgy odavágta a legyecskéhez a
koronáját, hogy a korona menten kétfelé repedt. A legyecske meg fölszállt az
elefántcsont gerendára, s onnan pislogott lefelé a három szál bajuszra.
- No, ezért meglakolsz! - illesztgette össze a
király a koronáját, de hogy össze nem ragadt, kiadta megdrótoztatni, aztán maga
elé parancsolta az udvarmestert:
- Hallod-e, nekem azt a legyecskét élve-halva
megkerítsd, mert máskülönben a lábadhoz tétetem a fejedet!
Az udvarmester hozta a nagy létrát, fölkapaszkodott a
gerendára, de akkorára a legyecske átröpült a gerendának a másik oldalára.
Hej, Sohsevolt király mérgében hatfelé sodorta a három
szál bajuszát, de azért az udvarmester egy nap, egy éjszaka hasztalan kergette
a legyecskét a nagy létrával. Mit volt mit tenni, utoljára azt mondta a
királynak:
- Felséges királyom, életem-halálom kezedbe
ajánlom: létrával nem lehet legyet fogni.
Sohsevolt király négyfelé rúgta mérgében a két
papucsát, s maga elé parancsolta az udvari fővadászt:
- Fél koronám neked adom, ha azt a haszontalan
legyet lelövöd!
Az udvari vadász elővette az íját, s egy nap, egy
éjszaka lövöldözött a legyecskére. Olyan volt már a szoba a sok nyílvesszőtől,
mint valami óriási sündisznó, amelyiknek befelé nőttek a tüskéi, de azért a
legyecskének annyi baja se volt, mint egy leesett mákszem.
Utoljára az udvari vadász is odaállt a király elé, s
azt vallotta szégyenszemre:
- Felséges királyom, életem-halálom kezedbe
ajánlom: nyíllal nem lehet legyet fogni!
Sohsevolt király bújában tövig rágta a három szál
bajuszát, s maga elé rendelte az udvari parittyamestert:
- Fél koronám, fél országom a tied, ha azt a
hitvány legyet agyonparittyázod!
Az udvari főparittyás elővette a parittyáját, s egy
nap, egy éjszaka hányta vele a kavicsot, úgy, hogy annyi volt már a kavics a
szobában, mint az országúton. Jutott belőle még Sohsevolt király orrára is.
Akkorára dagadt tőle, mint a magnak való uborka, de a legyecskének kutyabaja
sem esett. Olyan vígan pödörgette a bajuszát a feje búbján, mintha lakodalomba
készülne. Utoljára az udvari parittyamester is hétrét görnyedt a király előtt:
- Felséges királyom, életem-halálom kezedbe
ajánlom: parittyával nem lehet legyet ütni.
Sohsevolt királynak megeredt a könnye bánatában, s
olyan patak lett belőle, hogy az árvíz majd elöntötte Seholsincs országot. De
még tán el is öntötte volna, ha a negyedik nap az udvari bolond be nem állít a
király elé hívás nélkül is. Nem volt pedig annak a kezében se létra, se nyíl,
se parittya, csak egy csorba cserépbögre.
- Légyfogni jöttem, hékás! - szólt a királynak.
Az meg úgy ugrott föl a trónusáról, mint a labda.
- Neked adom a fél fejem, ha megfogod a legyet.
- Kell is nekem olyanféle, ugyan mit csinálnék
véle? - nevetett az udvari bolond, s azzal belenyúlt a bögrébe: úgy bekente
édes mézzel a király fájós orrát, hogy az egyszerre szeretett volna szájjá
változni.
“Inkább a számba, édes fiam” - akarta is mondani
Sohsevolt király, de abban a percben leröppent a legyecske a gerendáról,
körüldongta háromszor a király fejét, s odaült a mézes orrának a leghegyébe. De
bele is ragadt a mézbe úgy, hogy két udvari szakács mire lekapargatta a
tortavágó késsel, annak nyélig elkopott a vasa.
- Így van ez, uram király - mondta az udvari
bolond -, jobban meg lehet a legyet fogni egy csöpp mézzel, mint egy hordó
ecettel!
Sohsevolt király ezt a bölcs mondást mindjárt
felíratta a kéménybe korommal, az udvari bolondot pedig megtette udvari
bölcsnek, hogy tanuljon tőle bölcsességet az egész királyi udvar. Ha az udvari
bolond ilyen nagyra nem vitte volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Móra Ferenc - Csicseri történet - Mesék, versek, elbeszélések
Móra Ferenc - Csicseri történet - Mesék, versek, elbeszélések
