Jövendőbe látok
Abból prófétálok:
Hogy majd a föld felébred
(Ezt jól szivedbe véssed!)
Felkél és megkeresi,
Őt, ki mestere neki,
S akkor a sivatag
Kert lesz az ég alatt.
*
Hol a déli ég
Hervadatlan ég
Ott feküdt maga
Gyönyörű Ryka.
Járt, kelt, vándorolt,
Hol vadmadár dalolt,
Csak hét nyarat élt,
Kicsi Ryka félt:
“Álom, jöjj körém,
Fa, hajolj fölém,
Sír apám-anyám:
Hol alhat az a lány?
Pusztába veszett
Kicsi gyermeked,
Hogy alhat Ryka,
Mikor sír anya!
Ha szive fáj nagyon,
Én sem alhatom -
Ha anyád elaludt,
Ryka hagyd a bút.
Vont szemöldü éj,
Vad a puszta, mély,
Lámpám hold legyen,
Mig lehunyom szemem.”
Ryka szúnnyadott,
S köré álltak ott
Nagy ragadozók,
Vad barlanglakók.
Fenséges oroszlán
Nézte a kisleányt,
Halkan járta körül
S a megszentelt föld örült.
Leopárd, tigris ott
A lány körül játszadozott,
Hajbókolt az oroszlán vén
Fején az aranysörény,
Nyalogatta szűz kebelét
S nyakára hullatta szét
- Mig lángszeme égetett -
A rubint könycseppeket,
Nagy nősténye ezalatt
Felfedte a szép tagokat,
S a szűz-meztelen lányt
Vitték a barlang iránt.
(Hajnal Anna)
Forrás: William Blake versei
AZ ELVESZETT KISLÁNY
