Arany János - A REGGEL

Természetrajz[1]
Földünk mind hegyesebb szög alatt fordítja keletnek
   A pontot, hol az én pusztai kis lakom áll.
Szőke világát már az égen terjeszti előre
   A Nap s jelzi mikép fordulok arrafelé.
Majd pirosabb színt vált, megtörvén fénye a földi
   Fennlebegő párák ködszerü cseppjeiben;
És, mint nagy gömböt, veti a horizonra csalárdúl
   A levegő-réteg vérpirosan hüvelyét.[1]
Ez még nem nap - ihol szemmel nézhetni beléje;
   Ám, ha derékszög alatt dől zenithemre a fény:
Égő gáztakarója körét meglátom a Napnak,
   Mely a mi Földünknél (szám ide!)-szorta nagyobb;
Hogy kicsinek látszik, nagy távolléte okozza,
   Oly keskeny szög alatt éri sugára szemem.
Már körül a gyárak kéményeiből viszi nagy fel
   Könnyü korom-terhét a nekifűlt levegő.
Vas sinen a gőzgép nagy terhet vonva közelget,
   Mert a súrlódás nem köti meg kerekét.
Mily szép most minden, kezdik kilehelni a fák is
   Élenyöket, - s széngázt színi be lombjaikon.
A levegő-réteg, mely Földünket beborítja,
   Kékszínű tömegén játszva eget mutogat.
Ah de mi ez? Hőség megritkította köröttem
   A levegőt s felszáll, váltja rohanva hideg.
Képződnek szaporán s gyülekeznek vizi parányok
   S összeverődve, legitt földre csapódnak alá.
Testem is a hőanyt likacsin már veszteni kezdi,
   Adieu természet! Vissza lakomba megyek.

(1881)

Forrás: Arany János összes költeményei