Találkozás
Egy barátomhoz
Egymás mellett ma elmegyünk: hajók,
A Te hajódon leng a büszke zászló
S felvonom én is a rongyos lobogót.
Győztes, Te futsz elől a büszke tornán
Dagasztja vásznad hazajáró szél –
Nekem száz rongyba tépve a vitorlám.
Te élsz. Én már sok halállal meghaltam.
Te zászlód mellé tűztél egy virágot –
Nekem nincs. De hát – én így is akartam.
Így kellett. Fáj mégis, hogy a hajók, lelkek,
Akikhez kötött tiszta vonzalom –
A kikötőkbe lassan szertemennek.
A bóra jő, a fogam megvacog –
Pár futó év s a messze, nyílt vizen,
A tengeren egyedül maradok.
Te tudod, merre mégy, Te nem állsz veszteg,
Az én iránytűm jaj, átkozott szerszám,
Bús ívbe leng, bomlottan körbereszket.
Hadd nézzelek ma: tán utolszor látlak –
Szerető, forró, könnyes irígységgel –
Egy percig még – azután elbocsátlak.
S egy pillantást még, könnytelent, keményet
Hadd vessek rád, mert én, bár átkozom –
Tartom a sorsommal a közösséget!
Hogy is volt, hogy mi tudtunk együtt menni
Egykor, soká, kar-karban önfeledten?
Előtted minden – előttem a semmi. –
Egymás mellett ma elmegyünk – hajók
S hogy büszke zászlód fennen leng ma, nézd:
Felvontam én is a rongyos lobogót.
Kolozsvár, 1917 okt. 2
