Mindenki annyit ér, ahogy
Betölti hívatását:
Nézd ezt a vén ujsághordót:
Becsűlöm a szokását.
Hajnalba’ már lót-fut szegény,
Öllel van a csomagja,
S mit nem csinál - kit nem kinál,
Míg számonkint eladja.
Nem kérgesült bürokrata
Ő, aki - mintha ebnek -
Úgy dob feléd egy szót, irást,
S fittyet hány a tömegnek.
Ő nyájas, emberségtudó,
Megadja tituládat:
„Méltóságos” - „nagyságos” úr -
Amennyiről beláthat.
S hogy tudja kötni a gonosz!
Látszik, nem mái gyermek:
„Tessék, uram! győz az orosz -”
Kiált oda egy szerbnek;
„Tessék, uram! nyolc az ezüst,
Napoleon meg tíz ma.”
„Győztünk, uram! mi, a török...”
Ha térdig ér a csizma.
„Kisasszony! a FŐVÁROSI...
Van benne hír, novella -”
„Ifj’úr, ni, hogy’ áll Gorcsakoff
Tótágast, mint egy vella!...”
Ha nincs vevő, olvas maga
Egy harapást s tovább megy,
Hogy, majd ha lesz, ajánlattal
Megint győzhesse a begy.
Elkérkedik negyvennyolccal,
S nem hiszi, hogy hihetlen,
Hogy ő akkor több hirlapot
Árult el a „szigetben.”
„Igaz, még csak suhanc valék,
De a torkom hatalmos:
„Friss MÁRCIUS-ból száz forint
Egy estve, itt, uram! No’s?...”
De van mégis, kit ő lenéz,
Gyülöl, nem méltat szóra,
Haragszik rá, mint borbély az
Ön-beretválkozóra:
Ez „piszkos” ember, akire
Ránézni is utálat:
Nem egyenkint vesz hírlapot,
Hanem - évszámra járat.
(1877 aug. 25)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - HÍRLAP-ÁRULÓ
