"Mért hallgatott el Végvári?"
(Levélben kérdezték)
Elhallgatott: elmult a pillanat
Melyben – a mélyből – hangja felszakadt.
A nagy Perc hulláma továbbfutott,
Akkor az Idővel találkozott.
Kihúnyt a máglya. És jól tudta ő:
Az a tűz újból nem törhet elő.
Elhallgatott, – mert visszás valami:
Daltalan szívvel tovább dallani.
Elhallgatott, mert új parancsok jöttek,
Új rendelése az otthoni rögnek.
Elhallgatott s a röghöz visszatért,
Mint földmíves, – a harc ha véget ért.
A sors kiáltott: válasszatok hát:
A szülőföldet-e, vagy a hazát?
Ő túl régi s mai határokon:
Zászlót bontott egy magyar csillagon.
Hisz abban, ami örökkévaló,
Fegyverrel, csellel ki nem irtható.
Abban, mi bennünk oly magyar s oly mély,
Hogy idegen kéz odáig nem ér.
Nem a mi dolgunk igazságot tenni,
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.
Elhallgatott, – mert vad tusák közül
Immáron Istenéhez menekül.
Vele köt este-reggel új kötést.
És rábízza az igazságtevést.
1933 március
