Mint a Noé hű galambját,
Ki reménynek viszi lombját,
Várnak engem mindenek;
Sok sötét arc lángra lobban,
Sok kebel ver hangosabban,
Ahol én megjelenek.
Kérdik: van-e levél Tüge?
S kiki, amin szíve csügge,
Arra gondol hirtelen:
Ez rokonra, jó barátra,
Az geschäftre, actiákra
S hogy kél a rozs odafenn.
Ez, ha rózsaszín kopertát
Hoztam neki: egy sechsert ád,
Máskép nincs becsűletem;
Amaz reszket, ha nincs frankó,
S bár majd fölveti a bankó,
Rám kiált: nem fizetem!
Pénzt vár a diák gyakorta,
De ha atyja jól lehordta:
Hogy reám néz, mily vadon!
Úrfi, legyen jó reménybe:
Nem búhattam a levélbe,
Ahogy vettem, úgy adom.
Így bolyongok télen, nyáron,
Porba, fagyba, vizen, sáron
Tisztem teljesítni kész;
És most boldog új esztendőt
Kíván szebbnél szebb jövendőt
Tüge Sándor
levelész
(1853)
