Igaz beszéd hitem dolgában
Most vallani kell, végsőt vallani.
– Volt-e hited egy szikra bárcsak? –
Pár porszeme reámtapadt
Hívő lelkek virágporának.
– A virágporral mi lett, mondd meg?! –
Áldozatul esett esőnek.
Sokszor éreztem idegennek,
De néha áldott ismerősnek.
– Istent, mondd, érezted-e mint Atyát? –
Soha. Ködös volt, ködös valami.
Legtöbbször a Szépségben láttam.
Nem tudok róla többet vallani.
– Jézusoddal hogy mint volt dolgod? –
Mutatott néha tiszta útat.
De kinek ő csak itt reménye:
Minden embernél nyomorultabb.
– S a Szentlélek szállott-e rád
Valaha is szelíd galambként? –
Ó ez igaz. Hogy írtam volna
Nem önmagamtól annyi költeményt?
– A bűnnel, a bűnnel hogy állasz? –
Bántam sokszor – most már nem bánom.
Kényszerítőn szükségszerű,
S magaménak azt sem találom.
– De te hirdetted a Kegyelmet! –
Most azt mondanám: szent véletlen.
Akkor is megduzzadt bennem a szó,
Jaj, ha bárkit félrevezettem.
– Hiszel-e a Feltámadásban? –
Hagyjátok ezt a bús-édes mesét.
Dante vándorolt három túlvilágban.
Nekem az ösvény síromig elég.
1936
