Borostyán
Erre mifelénk azt mondják: borostyán.
Mint gyermek, én is ezt a szót tanultam.
Azután elfeledtem dallamát –
És azt mondottam: orgonavirág.
S most megtanulom újra: porba hulltan.
Mert egy a két szó, egy – és mégsem egy.
Ott túl azt mondják: orgonavirág.
Az egész csak egy árnyalat-különbség.
Mint testvérek, hogy borús kedvük töltsék:
Mi lessük egymás zengő ajakát.
Ott túl azt mondják: orgonavirág.
Erre mifelénk azt mondják: borostyán.
És Erdély lelke csillan meg a szóban,
Mint egy darabka mennybolt tiszta tóban,
S reszket, mint Isten szent lelke az ostyán.
Erre mifelénk azt mondják: borostyán.
Mi ismerjük a messzehúzó vágyat,
Amely ragad a nyíló orgonához.
Lelkünk mégis a borostyánnak áldoz.
Így szeretjük a testvér-orgonákat.
Kolozsvár, 1921 április végén
