Az időkben semmi nagyság,
Az ember mind csak pénzes zsák;
Szólni hozzá hasztalan:
Szive nincs, csak szijja van.
(1877 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - AZ IDŐK...
Arany János - EMLÉKRE
Felszólítottak verset írni a v.-i honvédemlékre. Ecce:
Itt nyugosznak a honvédek:
Könnyű nekik, mert nem élnek!
(1878-9)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - PRÓFÉTA-LOMB
Mondja pedig az Úr választott hivének:
Menj, hirdess végromlást a nagy Ninivének. -
(1877)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - „A TÖLGYEK ALATT”
A tölgyek alatt
Sokat űltem másszor,
De meg is bántam
E hibámat százszor:
Jutott nekem érte
Keserű falat;
Dehogy űlök többé
A tölgyek alatt!
A tölgyek alatt
Verset gabalyíték;
Ment, - homlokomat
Sem verte veríték;
Vesszőt futa, - hétszer
Föl meg le szaladt
Érte szegény kis vers:
„A tölgyek alatt."
„A tölgyek alatt
Én űlni ne merjek,
Miután lettem
(Magam írom) gyermek" -
Nagy ménkü levélben
Jött parancsolat -
„Avagy írjak prózát
A tölgyek alatt."
„A tölgyek alatt
Beteg, ősz poéta
Leűlhet ugyan,
Ha nehéz a séta:
Hanem aki hatvan
Telet ért s nyarat,
Az versbe ne fogjon
A tölgyek alatt.
„A tölgyek alatt
Öreg hernyók másznak,
Melyek ifjan mint
Lepkék karikáztak;
Ez a világ rende,
(Visszára halad):
Aki hernyó, másszon
A tölgyek alatt!
„De tölgyek alól
Pindusra ne másszon,
S ott mint fiatal
Ne is hadonázzon;
Mi vagyunk, babért ki
Ott mostan arat:
Ő fogja be száját
A tölgyek alatt!"
Mert tölgyek alatt
Üte lantján csorbát,
S lánglisztje közé
Elegyíte korpát:
Most, ha mi lisztlángot
Őrölt e garad,
Mind korpa ez egytől:
„A tölgyek alatt."
„A tölgyek alatt
Babérjain űlve
Még élhet ugyan,
Nem irígylem tűle:
Hanem irjon már más,
Ki fiatalabb
S nem rímel a b-re
Igy: „tölgyek alatt."
„A tölgyek alatt" -
Küldöm kritizálva:
Minden sora bűn,
Minden szava szálka.
Nincs benne sem érzés
Sem egy gondolat,
Csupa üres léggömb
„A tölgyek alatt."
„Ki a tölgyek alatt,
Noha csúzos karral,
Üstökbe nem áll
Egy nyári viharral,
S ha érzi szelét, már
Gyáván beszalad:
Hogy' is írna az jót,
A tölgyek alatt!
„A tölgyek alatt -
Felhők szeme rebben" -
Van-e szép, vagy kép,
Vagy értelem ebben?
„Felhők szeme" ilyen
Csoda-bogarat
Képzelni... ha cédrus,
Nem tölgyek alatt!...
„Ám, tölgyek alatt
Hiú vén poéta
Megszokta nagyon
Olvasni nevét a
Rossz verssel, amelytől
Már fű-fa szalad...
Úgy ontja örökké
A tölgyek alatt.
„A tölgyek alatt -
Beteg-é, vagy alszik? -
Nem oroszlány - de
Szuszogása hallszik:
Nosza, rugjuk főbe,
Bármily fenevad,
Hogy holtra gebedjen
A tölgyek alatt!"
(1878 máj. 8)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - HARMINC ÉV MULVA
Álmaimat gyakran látogatod most is,
Rég sír fedez, oh de nem nyughatol ott is,
Ha ugyan jámbor kéz teneked sírt ásott
S nem temetetlen bolyg földi alak-másod.
Volna hitünk, mint a római, a hellén,
Már égne az oltár tova-tüntöd helyjén,
Magad, istenűlve, örök istenek tárt
Csarnokiban szívnád az üdítő nektárt.
De így is, az évek haladó terhével,
Mely minket elaggít, te gyarapulsz névvel,
Amit adál, abból semmi sincs elveszve:
Firól-fira szállsz te, mint egy közös eszme.
Hanem én, ki veled testben együtt éltem,
Elborúlok néha s iszonyodva kérdem:
Vad kozák a láncsát hű szivedbe tolá?
Vagy fejszével ütött agyon buta oláh?
(1879 jan. 23)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - FORMAI NYŰG
Pongyola járású lovadat fékezd meg erősen:
S lépni tanul büszkén, tánchoz emelve nyakát.
(1877 dec. 31)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - OTIUM
Hiszen daloltam már is
Untig eleget,
Az énekes madár is
Magvat szedeget.
(1879)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - AZ „ÖREG” HÁZRÓL
Illa vetus dominis etiam casa parva duobus,
Vertitur in templum.
Híre pora sincsen már az öreg háznak,
Honnan elindultam földi utazásnak,
Nem is úgy épült, hogy századokig álljon,
Csak rövid tanyául, mint a fecskefészek,
Míg ideje eljön a...
(1877 után)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - DALSZÖVEGÜL
Huzd rá, cigány, a kedves nótámat,
Had’ oszoljon tőlem a bubánat,
Ez az élet úgy is csak egy óra:
Nem jut abból sok idő a búra.
Hadd pezsegjen a poharunk nedve,
Attól, jön meg magyar ember kedve...
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
(1880 szept.)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - ÉVNAPRA
Ma hatvankét esztendeje annak,
Mikor engem megtettek Johannak,
Esztendeim hát bövibe’ vannak
Nem sok időt igérek magamnak.
(1879 márc. 8)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A KÉP-MUTOGATÓ
Énekes história
Debreceni sokadalom!
Nézz e képre, halld meg dalom:
Szomorú történet esett,
- Kin sok jámbor szív megesett -
E szomorú időben;
Arrul szerzék ez új verset
Ebben az esztendőben.
Első képem azt mutatja:
Grófkisasszonyt feddi atyja,
Mér fejére súlyos átkot,
Hogyha az íródeákot
Még tovább is szíveli,
Kihez a sáros cipőjét
Sem méltó megtörleni.
Im haragra lobban arca,
Ősi dölyfe, mély kudarca!
A leány, mint szőke harmat,
Reszket, elfoly; - ajka hallgat,
Vagy, ha mond is, ennyit mond:
Válni nem tud, de meghalhat,
Ősz fején úgy nem lesz gond.
Második kép: hogy az atyja
A deákot felhivatja.
Ime, ott áll; büszke, délceg;
Viseletén semmi félszeg;
De szegény - csak köznemes,
Grófkisasszony szép kezére
Már ezért sem érdemes.
Szigorún ezt tudtul adja
Grófkisasszony édesatyja, -
S hogy sem esztendő, se’ hónap,
Kitelt éve, mehet holnap.
Messze ám! nagy a világ.
Mélyet bókol, de csak ott áll
Bátran az iródeák.
„Gróf úr! enyim a leánya,
Szíve, lelke, minden vágya;
Minket senki el nem választ:
Kezét kérem és a választ,
Ha »igen«, ha »nem« is;
Rangja, fénye, java nem kell:
Elveszem egy ingben is.”
Fagy, ütésre, föl nem enged:
Hogy kidobják: szolgát csenget.
Új kép váltja most a régit:
(Nézni kell a vesszőm végit)
A leányt mutatja, hogy
Ezt sikoltva: „egy ingben is!”
Apja lábához lerogy.
A deákkal hajduk bánnak.
Szőke fürtit a leánynak
Apja tekeré kezére,
Mintha nem vón’ édes vére,
S dobja a legény után. -
Hír nincs rólok, hang sincs rólok
A kastélyban ezután.
Szalma-viskó s falu vége
Ifju párnak menedéke;
Ottan rejtve volna, s boldog,
Ha tudna, vagy birna dolgot:
Hanem a természet kér,
S már sohajjal végzi a dal:
„Kis kunyhóban is megfér”.[1]
Avagy e kéz finom bőre
Áll-e a mosóteknőre?
Kit arasszal így fogunk át:
E derék, bír durva munkát?...
Férje könnyebben veszi:
Savanyú tej neki nem kell,
A fölét ha leeszi. -
Őszi este, kandallónál,
Az öreg gróf ott szunyókál;
Bőg a kémény, künn esik, fú,
Hogy belép egy szolga fiú
S könnyes szemmel oda súg
„Kapu-rácsnál rongyos nő áll.
Azt mondja, kisasszonyunk.”
„Ha! tépesd le az ebekkel!
Nincs leányom - nem volt - nem kell!”
- Legszomorúbb ez a rajzon,
Ezt ne nézze terhes asszony,
Mert úgy jár, mint amit lát,
Mint a szegény grófkisasszony
Mikor üzték a kutyák.
Múlik a tél, esztendő is,
Múlat a gróf, feled ő is;
Nappal verseny és vadászat,
Este keres vídám házat,
Hol van élénk társaság;
S időt ölni felkerűl ott
Mindenféle furcsaság.
Asztal-írás ötvenhatban
Vala itt-ott még divatban;
Kisded asztal egyik lába
Iró-eszközt rejt magába:
A körűl sereglenek
Azzal írnak másvilági
Láthatatlan szellemek.
Szép ajak mond: „Gróf úr nem mer
Szóba állni a szellemmel.”
Gróf mosolygva asztalhoz nyúl,
Csak érinti: asztal indúl,
Szalad ujja közt az ón,
S a papírra ez van írva:
Ismert kézzél: „Én, Verón.”
Arcát éri hűs fuvallat,
Hátranéz s egy „ah!” szót hallat:
Áll mögötte volt leánya,
Már nem élő, csak az árnya,
Sápadt, rongyos, - ím, minő!
Karján, alva-é vagy halva?
Egy idétlen csecsemő.
„Nem emelek súlyos vádat,
Csak elhoztam unokádat;
Teste nyugszik az enyémmel,
Vad erdőben temeték el, -
Nézd ha élne, szép fiú;
Lelke szunnyad, nem költ még fel,
Nem volt arra ért korú.”
Mint kit rémes álma zaklat,
Gróf néhány szót félbeszaggat;
Kik ezt látják ott körösleg,
Vélik olyan különösnek,
Szóbeszédnek tere tág;
A gróf elment; - nem is látja
Többé semmi társaság.
Megy, s bezárja benső zárját
Hivja gyakran holt leányát;
Kulcslyukon kik hallgatóznak,
Csak felét hallják a szónak:
Amit a gróf maga mond;
Szájról szájra suttogás kél:
„Csitt... való: a gróf bolond.”
Nem, nem az még: szól, tesz, rendel
Most is mindent értelemmel;
De, ha asztalával írat,
Hogy sebére leljen írat
És ha lánya megjelen:
Kérdi, kéri, térden állva:
Engesztelni mit tegyen?
„Nem mondom, hogy »megbocsátok«
Mert nem tőlem függ ez átok;
Míg szivemben élet égett,
Sem táplált az gyűlölséget,
Megtöré csak fájdalom;
Kérjed Istent; bűnbocsátni
Nála több az irgalom.”
„Monddsza hát, hol nyugszik tested?
Gróf atyád már rég kerestet;
Felrakattam új kápolnád,
Aranyozzák büszke tornyát:
Ott nyugodjál, gazdagon.”
„Oh - hová kopóid űztek -
Jobb nekem már a vadon!”
Még egy kép jön, az utolsó:
Márványkőbül nagy koporsó;
(Benn egész sort rejt e kripta.)
Címerét most megfordítva
Vésték rá a kőlapon:
Ez a sírbolt nem lesz nyitva
Csak az ítéletnapon.
(1877 nov. 25)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - AKADÉMIAI PAPÍRSZELETEK II.
I
BUDENZHEZ
Igazi vasfejű székely a Bálint:
Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.
(1878)
II
BÁLINT GÁBOR RÖPIRATÁRA
melyben panaszosan kikelt az akadémia s a kultuszminisztérium
ellen, hogy méltatlanul bánnak vele; de ő maga annál
hevesebben megtámadta mind a kettőt.
Szegény Bálint Gábor,
Boldogtalan góbé;
Amennyit te szenvedsz,
Mi ahhoz a Jóbé!
(1878)
III
Balassagyarmaton aszonták:
Nem kell nekünk Greguss, csak Szontágh.
IV
CAPUT, ALAS, PEDES...
Schola salernitana
Műfordítás. Ajánlva Szász Károlynak
Vágd le fejét nyakkal, szárnyát és combjait; úgy jő
Sarkantyúja elől, és a két vállperec oldalt;
Most oldalra teszed s mellét elvágod a háttól,
Mellhúsát (ha nagyobb) szépen lemetéled a csontról,
Megtöröd a derekát s elejét nem bántod azontul,
Ámde farát, hosszába, megint háromra metéled;
Mindezt jó késsel, hogy húst, bőrt össze ne nyizbálj!
(1879)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - RÉGI ADOMA
Bujkált a nap. Vén cigányt
Majd megvette a hideg.
„Bujkálj! bujkálj!” így kiált:
„Majd sütnél még: de kinek...?”
(1879)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A SZIGETEN
Már jön a főherceg, hallom, mert a kocsi sereg,
A kis sárga ponnyk lassan ügetve vonik.
- Félre, padon űlő! járt útat félve kerül ő, -
De le ne vedd kalapod, - resteli, ha lekapod.
(1880)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - DAL FOGYTÁN
Függ már szögén a hárfa; -
Kapcsos könyvem bezárva
Mint egy koporsó.
Ujjam nehéz a húron,
A verset únva írom:
Ez tán utolsó.
Mi haszna is, mi haszna
Kél egyhangú panaszra
Belőlem a dal?
Még majd szememre lobban:
„Közöld, ha ily bajod van,
Az orvosoddal!...”
(1877 nov. 29)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - CSAK BOLDOG...
Csak boldog, aki háziúrnak
Öreg napjára felcsapott.
Nem próbáltam, de azt hiszem, hogy
Ez már kényelmes állapot.
Más dolga sincsen, mint beszedni
A lakbért, ha jő a negyed.
Aztán pipázni nagy csibukból
S ütni csapóval a legyet.
Jön egy asszonyság, férje nem tom:
Tiszt, vagy talán képviselő;
Szállást keres: a háziúr most
Egy roppant tervet húz elő.
*
Hát felszalad az emeletre,
Mely gondolom már negyedik,
És onnan az udvar kövére
Nagyot zuhan: fővel pedig.
(1877 dec.)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A „TAVASZ-ÜNNEPÉLY” ALBUMÁBA
Anyai gond, anyai báj
Virraszt a bölcső felett,
Redős homlok, mosolygó száj
Az aggódó szeretet;
Kire ily nap nem derűl:
Szánd az árvát, könyörűlj.
(1880)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A HANGSÚLYOSOK HEXAMETERE
Ajánlva Szász Károlynak
' È È ' È È ' È È ' È È ' È È ' È
Reménység | barátság | jóltévőnk | vezess el | sírunkig | karon
Ezért adjuk oda Vörösmarty hatosait?
(1880 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A CSIKYEK
Első volt a Sándor,
Ki Estánnal vándorl.
Második a Kálmán,
Professzor az „Álmán”[1]
Harmadik a Gergel,
Ki Pegazust nyergel.
(1880)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - NINCS MÁR SZÉNA...
Nincs már széna, nincsen abrak,
Édes munkám, tüzbe csaplak!
(1879 márc. 26)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - TOLDY SÍRJÁRA
Toldy Ferenc tetemét nagy erővel nyomja ez a sír
S kétszerezett súllyal féltve takarja porát,
Mennyei szikra nehogy csapván a lelkes öreghez,
Új munkára legott keljen a hantok alól.
(1880 júl. 2)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A JÓSÁGOS ÖZVEGYNEK
Ne hagyjon el engem a múzsa kegyelme,
Ne fogyjon el addig ez a vékony elme,
Míg rólad is egy dalt könyvembe nem írok,
(Szűk hála, de minden, amit adni bírok).
Búbánatos özvegy! - rég özvegye Annak
Kit Klio följegyzett már halhatatlannak,
Mert „Örök Igazság” volt szava járása.
Az neve, az tette, az példa-adása.
Ki - míg az önérdek, az ösi jog örvén,
Nem hallgat e szóra, s még haboz a törvény -
Tettel bizonyítá, mit hirdete szája;
Hogy szabad a jobbágy, földje és munkája.
Rád ezt a pazarlást hagyta dicsőségül,
Ösi birtokát a régi panasz nélkül,
S a korpát édenné ápolva, mivelve
Megmutatá: mit tesz szorgalom és elme.
És ez az érdem még kamatozott nálad,
Birta örökségét gyenge női vállad,
Áldozni, mikép őt, nemesen, közjóra,
Téged is oly készen lele minden óra.
Egynek nem adatván - anyja levél soknak,
Kik hűlt poraidban is áldani fognak;
Senki vigasz nélkül nem forga körűlted,
Ahol egy könny csillant, te azt letörűlted.
Ez vala örömed, - s tűzhelyednél látni,
Kik voltak a férjed elvtársi, baráti;
Hol - mint nemes arca hiu árnyék-képen -
Szelleme is folyvást ott lenge középen.
Ott, mikor fordúlón volt a Haza sorsa,
(Bölcse ajakáról nekem is hullt morzsa),
Hogy’ kössük a multtal a jövendőt öszve:
Fehér asztalodnál pendült meg az eszme.
De fogy ez asztal már, oszlanak vendégi, -
Csak úrnője maradt a kegyes, a régi;
Bánatos arcára fénysugarat vetnek
Alkonyi felhői szép emlékezetnek.
(1880 jan. 27)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - MÉG EZ EGYSZER...
Még ez egyszer, még útószor
Hadd zendűljön meg dalom;
Mért sebeim’ rejtegetni?
Szégyen-é a fájdalom?
Tán könnyebbűl a nyilt érzés
Ha sohajban rést talál:
Oh, ez örök benső vérzés;
Oh, e folytonos halál!
Egyedűl a társaságban,
Ezerek közt egyedűl...
(1878 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A JÓ ÖREG ÚRRÓL
Ismertem én - ismerte minden,
Nem oly rég azt a jó urat,
Ki öreg volt már férfi-renden,
S vénült korig ifjú maradt;
„Öreg” névvel hódolt eszének
Az a bizalmas tisztelet,
Mely a szivet nem érzi vénnek,
S midőn tisztel, inkább szeret.
Egy oly remek könyv mássa volt ő,
Minőt - évezredben alig -
Nagy bölcs teremt, vagy égi költő;
Melytől új eszme foganik
Firól-fira az ember-észben,
Élvezi nem, kor, vegyesen:
Az együgyű is érti részben,
De a tanult sem teljesen.
„Jó bácsi” már a zsenge kornak,
- - - - - - - - - - - - - - - - -
És a hazafiság - ne lenne
Méltóbb erény mindannyinál:
Azt mondanám: nagyobb volt benne
Az ember a hazafinál.
(1877 után)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - VAKSÁGBAN
Köszönöm, oh Isten, köszönöm azt neked,
Hogy hatvan évemig láthatnám remeked,
Ezt a szép világot...
(1877-78)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - KÜLÖNBSÉG
Az ifju évek bajt hoznak s visznek,
Ha rontanak, viszont jóvá tesznek:
Az öreg évek - évei rossznak -
Nem visznek többé, mindig csak hoznak.
(1880 febr. 2)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - CSALFA SUGÁR
Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem tavasz;
Kis lány, ne sohajts még;
Nem tudod, mi az.
Bokor új hajtását
Letarolja fagy;
Lány kora nyilását
Bú követi, nagy.
Szánnám a bokorkát
Lomb- s virágtalan:
S a lányt, a botorkát,
Hogy már oda van!
(1880 márc. 16)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - EZ AZ ÉLET...
Ez az élet egy tivornya:
Inni kell, ha rád jön sorja,
Az örömbül, búbánatból,
Karcos borbul, kéj-zamatból.
Inni hosszut és körömre,
Kedvet búra, bút örömre;
Sok megissza vad-őszintén:
Egy-kettő vigyázva, mint én.
Kivel egykor én mulattam,
Többnyire már pad alatt van:
Én, ki a mámort kerűltem,
Helyt maradék, hol leűltem.
De, ha végignézek romján:
Oly sivár, dúlt e tivornyám!
Mért nem ittam úgy, hogy jó-rég
Én is a pad alatt volnék?...
(1878 márc. 23)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - HANGSÚLYOS VERSELÉS
HANGSÚLYOS VERSELÉS[1]
< < È < È <
Hajdani | dicsősé- | günk, hol | késtél az | éjjeli | időn?
< < < È <
Századok | ültenek | el s te | alattok | enyésznyi | hajolt
È < È È < È <
Fénnyel | jársz csak | magadban. | Rajtad | sürűdött | ködök
< È < È < È <
S a bús | feledé- | kenység | dicstelen | alakja | lebeg.
(1880 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
[1] Hogyan kezdte volna Vörösmarty Zalánt, ha ismerte volna azt az új elméletet, mely szerint a magyarban a hangsúly mindig a szó első tagjára esik, a versmértéknek pedig a hangsúly szerint kell igazodnia. - A. J.
Arany János - CIVILIZÁCIÓ
Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.
Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és - helybehagyja.
(1877 után)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - SZENVEDEK ÉN...
Szenvedek én egyben-másban,
Vén hurutban, fulladásban,
Rokkant ideggyengeségben,
Félvakságban, siketségben,
S impertinens dicsőségben.
(1877-78)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - HASADNAK RENDÜLETLENÜL
Hasadnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon ekivűl
Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt enned, innod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt,
Ez a föld másra sem való,
Csak hogy eltékozold.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Bátorság volna ezt a hont
Neked fenntartani.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
Szabad száj! itt csikorgatod
Véres fogaidat.
- - - - - - - - - - - - - - -
(1880 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - TÖRÖK PÁLNAK
I
Pál, fordulásod forduljon mindig örömre!
Pál, megtérésed hagyja sokára az ég.
II
Adós vagyok, de insolvens, Pálom, -
Csak e kis váltóval prolongálom.
(1880)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - KLASSZIKUSOK KÖRMÖNFONT FORDÍTÁSA
Igaz jó magyarsággal
Múzsa, nekem énekeld el
Az Akhilles haragját,
Mely nagyon megtizedelte
A görögök kobakját;
Bátor lelkét sok nagy hősnek
A pokolba kergeté,
Magát pedig mint egy dögöt,
Kutyákkal megéteté:
S bételt Zeüsz akaratja,
Mióta Atreus fattya
Agamemnon s Akhillesch
Összeveszett, a híres.
(1880 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - AZ ORTHOLÓGUSOKRA
I
De mivel verba valent usu,
Halad a nyelv, akárhogy nyúzzu(k).
(1877)
II
Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt;
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.
(1878 körül)
III
Motto: Üsd, nem anyád!
Közmondás.
Boncold csak nyelvész! hát baj, hogy az áldozat elvész?
Tartozik ez tereád?... Egy bizonyos: nem anyád!
(1879 jún.)
IV
A NAGY MUNKA
Szót, ragot és képzőt idegentől mennyit oroztál
Attól fogva, hogy e négy folyam árja itat,
Miklosich és Dankovszky nyomán s irigyelve babérjok’
Egy sereg ifju tudós rád bizonyitja mohón.
S minthogy utánok a szláv böngészni valót nem igen hágy,
Most jön a német, oláh, új-görög és talián,
Perzsa, tatár, török és amit száz évig az átkos
Újító szellem vak dühe fúrt-faragott.
E nagy munka ha kész, (sietős!), a többivel aztán
Visszamehetsz Magyarom, Scythia téreire.
(1881 vagy 1882)
V
Ahogy indult a nyelvészet árja:
Árpád nyelve csak ferdített árja.
VI
Ezután már hát hiába
Küldtök vissza Ázsiába,
Illünk az orosz igába,
A nagy Szláviába.
VII
Amit Miklosich és Dankovszky s Leschka szerényen
Meghagya, Bernátok kótyavetyélik el azt.
Kapkod ürügyhöz ez is, mint a mennykőhöz előde,
Hogy, ha mi bönge maradt, elszlavizálja szegény.
VIII
KI VAN
Azon hírre, hogy ezt ,aus ist’-nek (vége van) olvasták
nálam s meg akarják támadni
Már ha ki van kártyád, sincsen ki a nyelvtudományod,
Nyelvőr! nem nyelv-őr vagy te, ha nyelvi malheur.
IX
Oh Búdenc, Búdenc! magad is már mennyire túlmensz,
Nézd fiadat, Simonyit! Elhagya, rád se konyit.
(Az utolsó évekből)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - NÉPDALOK A KORNAK
I
Úgy ég a tűz, ha lobog,
Úgy élek én, ha lopok:
Ha is lopok, ha is nem,
Elélek már, úgy hiszem.
II
Ha is engem felültettél,
Irányomban meghült lettél,
Alighanem, drága lélek,
Most is szeretlek én tényleg.
III
Ki lett mondva az itélet,
Elodáztak engem tőled;
Ha is úgy lőn: ide-oda!
Egy tehén még nem egy csorda.
(1880 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - MELYIK TALÁL
Hogy melyik arcképem választom rajzai közzől?
Fényképíró úr! a botos és kalapost.
Mint maradó vendég űl s áll a többi nyugodtan,
Menni csak egy készül: útja van: ez leszek én!
(1880 márc. 30)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - GYÖNGYÖSIÁD
Fáradt elmével ne akarj futtatni gebével:
Mert gebe meg ha szakad, kitöri árva nyakad.
(1880 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - EGY ARA SÍRKÖVÉRE
El nem aludt lámpám; csak, mint nem-földi menyasszony
Hoztam el: éjfélkor várni az égi Jegyest.[1]
Könnyetek értem hát, szüleim, már omlani szűnjék:
Balzsamot, ím, mennyből hint Ilonátok alá.
(1880 jan.)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - TOLDI II. RÉSZÉHEZ
Későn születtél, buksi költemény,
Tíz vagy húsz évi meddőség után,
Bátyáid már idősek és nagyok,
Aggott szülédre szégyent hozsz reám.
Mit mond felőled a nép, a világ,
Mely rólad a várással rég letett,
És a reményre, hogy születni fogsz,
Keresztet arra, hármat is, vetett!?
Testvérid, akikkel osztozni jösz,
Irigylik tőled osztályrészedet,
Sőt tán meg is tagadnak, hogy anyád
Az ördög tudja, hol, hol nem szedett.
Ha mint Heraklesz, meg nem bírsz tehát
Minden kigyót s kritikát fojtani:
Aludj’ bölcsődben, egy pisszet se mondj!
Mért is jövél családod rontani?
(1879 aug. 31)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - SZÁSZ KÁROLYNAK
„Szép élet” (Kalobios) című költeménye megjelenésekor
Kalobios Károly! munkálj, örűlj, szeress:
Oly nyugalmat, mint én, ne találj s ne keress.
(1879)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A SORS HUMORA
Mint folyondár, melynek
Támasza kidőle,
Roskad le az özvegy
- Oly hirtelen özvegy! -
A fekete földre.
Csak, aki legárvább,
A legkisebb árva
Mutogat örömmel
A szép új ruhára:
Fekete ruhára.
(1879 júl.)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A SZÁJASOK
Sokan szeretnék a hazát:
De gyűlölik minden fiát,
Ha népszerű alkalmakon
Oly nagyot, mint ők, nem kiált.
(1878 febr. 15)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - NEM KELL DÉR...
Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.
Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nekűl is, gond nekűl is
Nyúgalomra készűl.
Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy’ pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!...
(1878 okt. 10)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - AKADÉMIAI PAPÍRSZELETEK II.
I
BUDENZHEZ
Igazi vasfejű székely a Bálint:
Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.
(1878)
II
BÁLINT GÁBOR RÖPIRATÁRA
melyben panaszosan kikelt az akadémia s a kultuszminisztérium
ellen, hogy méltatlanul bánnak vele; de ő maga annál
hevesebben megtámadta mind a kettőt.
Szegény Bálint Gábor,
Boldogtalan góbé;
Amennyit te szenvedsz,
Mi ahhoz a Jóbé!
(1878)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - HOC ERAT IN VOTIS
Ez volt vágyam netovábbja,
Hogy ne légyek senki bábja;
Kötelesség vampyr-vádja
Ne háljon mindig velem:
Gondolám, majd egy kis birtok
Vételére pénzt szorítok,
Ott el-űltetek, s el-irtok;
Új erőért, mívelem.
A csatából, bár nyomorral,
Fél-kézláb, de ép gyomorral
Hazatérni - győzelem.
S bárha nem lesz rajta kastély,
Kenyerében sem kakastéj;
Sőt kopasz nyár, zord havas tél
Több mint tavasz és zefir:
Semmi légvár! semmi ábránd,
Mi a jelenből tovább ránt,
S űzve tarka szép szivárványt
Mindig a jövőbe sír!
Boldog az, kit a ma-hozta
Örömétől meg nem foszta
Sem a holnap, sem a hír.
Nézni - oh, mint egykor régen -
Ami szép van földön, égen;
Boldog első gyermekségem
Otthonos vidékeit; -
(1878 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - AISTHESIS
Megérzés
Bort vett magának a tudós;
Van hozzá tudománya,
Van eszköze: felbontja és
Izenként latra hányja:
Mi benne a szesztartalom,
Mi a cukor, a mézga?
Festőanyag, csersav, víz, lég
Mi fínom zagyvaléka?
S minden hogyan másul, vegyül? -
Eredmény az: midőn begyül
Hozzá néhány cimbora:
Ihatatlan a bora!
Bor-szedni jár a vén kupec;
Van néki „borpróbája”:
Nem oly tudákos eszköz az,
Csak nyelve, ínye, szája.
S megismeri a zamatost,
Véknyat, „testest”, kövéret;
Ez vén, „magát megette már”,
Ez fiatal, ez érett.
Hordószagút-mit nem visz el; -
S ha önkint nem ereszti fel
Hogy sok legyen, szapora:
Nagyon kapós a bora.
*
A nyelvnek is törvényeit:
Széppé, jóvá mi tészi:
Nyelvész urak jobban „tudják”.
A költő jobban „érzi”.
(1877 dec. 29)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - A NÉMA HÁBORÚ
Fáradt szemre álmokat hoz
Esős idő és ború:
Azt álmodtam én, hogy hangját
Elveszté a háború.
Sorba, rendbe voltak állva
Az ellenfél és fele,
Meg van adva ütközetre
A vezérlők kézjele.
De parancsszó ajkon elfúl,
Tiszt nem hallja önmagát,
Trombitásnak láthatod csak
Duzzadt képit és nyakát.
*
Irtóznék el a rettentő
Vérontástól a világ
S minden korból, új tavaszból
Nem hullna el a virág.
(1877 után)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - HAGYATÉK
„Hát csak írni, mindég írni
A manó se tudja, mit?
Nosza, már a közönség is
Lásson egyszer valamit!”
Nem akarok több izgalmat:
Mert - betegnek - izgalom,
Ha olvassák itt is, ott is,
S bírálgatják új dalom.
Hadd maradjon, mint tizenkét
Év során belém fagyott!
És ne haljak meg, mint koldus,
Aki semmit sem hagyott.
(1877 dec. 11)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - HAJA, HAJA, HAGYMA-HAJA...
Haja, haja, hagyma-haja,
Sír a leány: mi a baja?
Kicsi a lyány mint egy bögre:
Nagy szerelem teszi tönkre.
„Veszett is vón’ hagyma földbe’:
Nem könnyezne szemem tőle!
Veszett vón’ az úrfi Pesten:
Nem verne így az úristen!”
(1877 nov. 7)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - EPILOGUS
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’...
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’
S hány reményem hagyott cserbe’!...
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877 júl. 6)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - EJNYE!
Ejnye, mi az isten haragja!
G... is a verset faragja;
Már van neki egész saraglya,
Nem tudja majd, hogy hova rakja,
Kár, hogy a Pegazust befogja,
Mikor ő annak nem lovagja;
Verse kócos, mint tüske-baglya,
Sok a gazza, kevés a magja,
Ki van marjulva íze, tagja; -
Jó embere is kikacagja.
(1876)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - RÉGI MAGYAR ÉNEKEK
Somogyi Antal humbugja
Ál verset költesz, de rosszúl: így kétszeres a bűn;
Egy az, hogy roszat írsz; más, hogy akarva hazudsz.
Somogyi! könyvednek mégis fele bűn, fele mentség:
Bűn, hogy csalni akar; menti, hogy arra silány.
(1873 szept. 4)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - PIROSKA BETEGSÉGÉBEN
Azt hittem: öröm vagy, s kezdettem örülni,
Eltakartál egy sírt, hogy szemem ne lássa;
Korán volt reményért hozzád menekülni:
Csak a fájdalomnak vagy te folytatása.
(1871 dec. 28)
Arany János - ÉNEK AZ ÖREGSÉGRŐL
Vén vagyok már - isten látja! -
Minden ember „ura-bátyja”,
Bár még ötvenim felén;
Leng fehér zászlója főmnek,
Megadásul az Időnek:
Tőle békét esdem én.
Kik velem egyenlők korban,
Még virulnak férfi-sorban...
- - - - - - - - - - - - - - - - -
(1875 körül)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - SEMMI TERMÉSZET
No, kertész úr, ma szép esőnk volt:
Éled fű és virág,
Büszkébben tolja égnek a fa
Megifjult sudarát;
A levegő tisztán borul ránk
Mint egy opál-paizs;
Egy-két nap ittasan hever majd
Az útak pora is.
„Hja! lássa kérem, - az esőnek
Örvendjen a paraszt,
Nem öntöz, - vár buzát az égből
És kap helyette gazt;
Én bízom a kannába, csőbe,
Attól zöldül gyepem;
Eső!... mit ért az én szakomhoz?
Azt nem szivelhetem.
Ha vártam, elmarad; ha sok volt,
Hétszámra meg nem áll,
S nem mondhatom: no, zárd el a csőt,
Te Janó, te Mihál!
Tőből kimossa gyenge pástom,
Az út iszap, mocsár,
Virágim dúlva, - felkötözni
Egy héti munka vár.
Ha meg viharral, jéggel indult,
(Mi nála rossz szokás)
S fát tördel és ágyat lepaskol:
Van itt káromkodás.
Ezért mondom: hogy az eső oly
,Túlhaladt pont’ ma már,
Mint főzni a nyilt konyha, - melyen
Vesződjék a szamár!”
Lám hova jutna a müvészet
Csak egy pár századig:
De közbe ront a vad természet
S belé kontárkodik.
(1877. aug. 17)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - CSAK AZÉRT IS!
Eh, mi gondja a világnak
Erre a szakállra?
Nékem ebből hasznom lehet,
Másnak meg mi kára?
Fizetésem már ha nem lesz,
Kell szakáll, hogy légyen
Mire szegény szorult ember
Kurta kölcsönt végyen.
(1877 júl. 10)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - TOLDYHOZ
I
Ülési meghívóra
Sár van, hó van, köd, fergeteg,
A szegény tag bús és beteg;
Nem jöhetek -
Végezzetek.
(1875 körül)
II
Egy másik ülési meghívóra
Beteg vagyok, süket, vak és vén;
Tanácskozni miért mennék én?
(1880 ápr.)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - TENGERI-HÁNTÁS
Ballada
Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;
Körülállja egynehány fa,
Tovanyúlik rémes árnya;
S körül űli a tanyáknak
Szép legénye, szép leánya.
„Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel.
- Tegyetek rá! hadd lobogjon:
Te gyerek, gondolj a tűzzel.
- Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;
Sanyarú volt beleszokni:
Napon égni, pirosodni,
- Hüvös éj lesz, fogas a szél! -
Derekának hajladozni.
Deli karcsú derekában a salló,
Puha lábán nem teve kárt a talló;
Mint a búza, piros, teljes,
Kerek arca, maga mellyes,
- Teli a hold, most buvik fel -
Az egész lyány ugyan helyes.
Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:
Juha mételyt legel a rossz lapályon,
Maga oly bús... mi nem éri?
Furulyája mindig sí-ri,
- Aha! rókát hajt a Bodré -
Dalos Esztert úgy kiséri.
Dalos Eszti - a mezőre kiment ő,
Aratókkal puha fűvön pihent ő;
De ha álom ért reájok,
Odahagyta kis tanyájok’
- Töri a vadkan az „irtást” -
Ne tegyétek, ti leányok!
Szederinda gyolcs ruháját szakasztja,
Tövis, talló piros vérit fakasztja;
Hova jár, mint kósza lélek,
Ha alusznak más cselédek?...
- Soha, mennyi csillag hull ma! -
Ti, leányok, ne tegyétek.
Tuba Ferkó a legelőt megúnta,
Tovahajtott, furulyáját se fútta;
Dalos Eszter nem kiséri,
Maga halvány, dala sí-rí:
- Nagy a harmat, esik egyre -
Csak az isten tudja, mér’ rí.
Szomorún jár, tébolyog a mezőben,
Nem is áll jól semmi dolog kezében;
Éje hosszú, napja bágyadt,
Szive sóhajt - csak egy vágyat:
- De suhogjon az a munka! -
Te, halál, vess puha ágyat.
Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;
Dalos Eszter csak nem jött ki:
Temetőbe költözött ki;
- Az a Lombár nagy harangja! -
Ne gyalázza érte senki.
Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;
Ki-kimén a temetőbe
Rossz időbe’, jó időbe’:
- Kuvikol már, az ebanyja! -
„Itt nyugosznak, fagyos földbe.”
Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze,[1]
Dalos Eszti hangja közte,
- Ne aludj, hé! vele álmodsz -
Azt danolja: „gyere! jöszte!”
Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután a falu hegyes tornyára;
Kapaszkodnék, de nem éri,
Feje szédűl: mi nem éri?...
- Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni. -”
Lohad a tűz; a legények subába -
Összebúnak a leányok csuhába;
Magasan a levegőben
Repül egy nagy lepedő fenn:
Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.
(1877 júl. 15)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - ALMANACH 1878-RA
Itt van tehát: megjött az Új év,
Mint biztató előlegem;
Háromszázhatvanöt nap-éjre
Halvány reményszínt[1] hoz nekem;
Bár majd, ha eljön a valódi,
Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
Fejér, halotti leplet ölt.
Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!
Elfogadom a jóslatot,
És köszönöm, hogy a jövőre
Kilátásom’ tovább nyitod:
Hisz’ egy időtül fogva nálam
Látás, kilátás oly rövid!...
Ha meg nem érném: gondolatban
Hadd élvezem át örömid.
Mindjárt az első nap rohammal
Köszönt boldog-boldogtalan;
Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),
Midőn szív s tárca nyitva van;
S egy „szellemdús” játék (amelynek
Nem kellett nagy heuréka)
A pénz-pazarláshoz időd’ is
Ellopja: a „b. u. é. k.”
Aztán jön a farsang, - az árvíz
Mátyás körül, mely „tört jeget”;
Szegény kiöntött ürge-népség
Verdesi jajjal az eget;
Mi táncolunk a szenvedőkért,
Bőven fogunk pazarlani:
S ha nem csordúl - százezreinkből
Csöppen nekik is valami.
Aztán jön, amely „gólyafőt mos”
A híres márciusi hó,
Ha „Gergely megrázza szakállát” -
No meg böjt, exekúció.
E hó egy napját űltem én is
Már két közép embernyomig:
„Simplicius” napján születtem:
„Simplex” maradtam holtomig.
Ápril minden nedvet kiszáraszt,
Májusba’ jőnek a fagyok; -
S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,
S a június szépen ragyog
S a július „meg nem szorítja”:
Még a vetés bőven terem;
Örvend az úr, - hát még az asszony!
Lesz csipke több is, meg selyem.
Míg a paraszt izzad, mi gazdák
Fürdőre járunk, hűsleni,
A repce-, gyapju- s más előleg
A csorbát szépen kifeni;
Nem, mint apáink sűltek, - itthon
Töltvén egész mélő nyarat,
S nézték a vén béres hogyan vet
S a tót napszámos hogy’ arat.
Szeptember - ah! szüret már nem lesz:
Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:
Történeti jogát megőrzi
Híven az iszom-eszem is;
Különbség az, hogy míg apáink
Egy canga birkán „laktanak”:
Nekünk cukor kell, sütve, főzve,
Pezsgő bor, osztrigák, halak.
Így, ber, megint ber fogytig-untig
S „brrr!” míg az esztendő lefut;
Miközben egy nap a halottak
Fényűzésére is kijut,
Midőn gyertyával, zöld levéllel
S virággal megvendégelik,
S kitesz halottjáért az élő,
Mutatva dúsan, hogy: „telik!”
Majd a karácsony hozza végűl
Az apró szívek örömét;
De a „bubus” már nagy szakértő,
Bírálva hordja meg szemét,
S ha nem drágát hozott az angyal
Ajak lepittyed és befagy;
Biz’, édes Jézuskám, te is már
A luxus terjesztője vagy!
(1877 nov. 4)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - INTÉS
Jó költőktül azt tanultam
S adom intésül neked:
Sose fáradj, sok cifrával
Elborítni éneked!
Szólj erővel, és nevezd meg
Ön nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik, -
S ne keríts nagy feneket.
Olykor egy-két szó is jobban
Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord
Földet, poklot és eget,
S ordít, amíg elreked.
(1877 szept. 29)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - NÉPDAL
Duna vizén lefelé úsz a ladik,
A ladik,
Róla muzsikaszó, muzsikaszó, csimpolyaszó
Hallatik;
Juhaj! viszik a piros almát, barackot,
Juhaj: Kevibe Szent-Endréről menyasszont!
Piros almát eladják a budapesti
Piacon,
Abbul cifrálkodik Kevibe’ a piros arcu
Menyasszony:
Juhaj! de derék ruha ez a fejkötő:
Megfér ezalatt akármennyi szerető!
Kevi csárda reggel óta tele van,
Teli van:
Ott járja a kolót egy éles késsel, véres késsel
A Jovan:
Juhaj! piros volt, de csak férges alma volt,
Asszony, csinos volt, de azért csak r--a volt.
Duna vizén lefele úsz a ladik,
A ladik,
Róla hejjehujja, szitok-átok, dávoria
Hallatik:
„Juhaj! közel már Alexinác, Knyazevác:
Engem Kevi-Rác, többet ugyan sose látsz!”
(1877 aug. 28)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - AZ ELKÉSETT
Későn keltél, öreg! hova indulsz már ma?
Nyakadon a vénség tehetetlen járma;
Messze utad célját soha el nem éred:
Jobb, ha maradsz s „lement napodat dicséred.” „Tudom, sikerűltén sohasem örűlök,
Szándékomnak tán már elején kidűlök:
De hiú tett is jobb áldatlan panasznál:
Űz gondot, unalmat, és a mozgás használ.”
(1877 júl. 7)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - AZ ÜNNEPRONTÓK
Zendűl, kondul szent harangszó,
Csengve, búgva messze hangzó:
„Imára! imára!”
Jámbor népe a kis helynek
Halkan lépve gyűlnek, mennek
Imára, imára.
Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
Menny-föld tele volna;
E napot fent s lent megűlik.
E nap oly ragyogva nyílik;
Mint hajnali rózsa.
De mi réjja riad? de mi ördögi zaj,
Rekegő szitok és otromba kacaj,
Hogy reszket az egyház tornya?...
Szembe’ Isten hajlokával,
Nem törődve a szent mával,
Foly tegnapi dőre tivornya.
„Hol egy muzsikás? hegedű, vagy egyéb?
Ha különb nem akad, dudaszó is elég:
Ki fut érte? szaladj Zsuzsi lyányom.” „A Zsuzska maradjon! hagyj neki békét
Eszem ezt a pirosítós képét:
A kufercest majd vele járom.”
Hát íme, kapóra, dudás közeleg.
Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,
Tömlője degeszre fújva;
Füle táján két kis szarva gidának,
- Mintha neki volna szarva magának -
Sípján már billeg az újja.
„Ide, a Jebuzéus pofádat!
Mert megkeserűli a hátad.”
„Uraim, de papolnak ott-benn...” „Hát baj neked az; pogány hitünek?
Az enyém - ha töröm, ha nem - ez ünnep
Enyém, ha szidom; ez az Isten!”
Ravaszul mosolyog fél szája hegyén
S rákezdi dudáját halkal a vén,
Minden sark billeg a táncra;
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb;
A tánc is utána pörébb, hevesebb,
Amint kopog és szaporázza.
De vége szakadni mikor fog, ugyan?...
„Hagyd el - riad egy rá - aki szele van!
Kihasítom kecske-dudádat.”
Hanem a muzsikás mindég fujja,
Mindég szilajabban pörög ujja -
Az egész tivornya kifáradt.
Lankadva leűlne az is, meg ez is,
Hívnák haza őket ebédjekhez is:
Nem, nem lehet; ugrani kell csak.
Szidják a dudást, - verik, öklözik őt -
Verik bizony a nagy üres levegőt; -
Gyors híre szaladt e csudának.
Fut gazda, kié ama renyhe cseléd:
„Jössz...? vagy dobom - itt ez a villa - beléd...”
Vasvilla kezébe ragadt ám;
Fut lyány, fiu, és anya és feleség:
„Apám, fiam, apjokom! untig elég...”
S kezeit töri, szíve szakadtán.
Már józanon a fiu, az apa, férj
Mennének is - íme, közelget az éj -
Nyújtják kezöket nagy-epedve;
A táncosok arcán vérkönyü hull:
De a láb még egyre bokázza vadul,
Viszi a tánc ördögi kedve.
Éjfélt hogy üt a toronyóra közel,
Kénkő fojtó szaga terjedez el;
S mint szél ha forogva ragad port:
Úgy táncol el, egy bősz harci-zenére,
(Mondják, a pokol tüzes fenekére)
Az egész örjöngő csoport.
(1877 júl. 21)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - ÉNEK A PESTI LIGETRŐL
Kimentem a ligetbe újra
Hosszacska távollét után,
Hogy lássam: fűve, berke, útja
Minő hatással lesz reám.
Annak találtam most is, ami,
(Régóta búvom, s eleget),
Úgy összeillünk párosan mi:
Kopott ember, kopott liget.
Már útja is (kettő viszen ki)
Zilált kedélyhez jól talál:
Az árnyasabbat sok nép döngi,
És bűzös mint a döghalál;
A másik szép, de hő sugáru,
Oldalt paloták és - romok,
Kevély, nagy boltokban zsibáru,
S dűl Rákosról be a homok.
Ki a korral szeret haladni,
Vasútra váltja fel magát,
S örül, ha van hely felakadni
S úgy lógni ott, mint egy kabát.
De én rozzant szekérre űlök
Tized magammal (a baki
Trónt nem igénylem) - és repűlök
Hogy a velőmet rázza ki.
Ott, a kapun kivűl, leszállunk,
Illet szerénység mindenütt, -
Szerencse, ha - míg bétalálunk -
Egy fényes hintó el nem üt.
Benn, összevissza, minden sarkon
Kintorna, koldus, bűn, nyomor;
S hogy örömünk teljék a parkon:
Jó legyen a fül, szív, gyomor!
És mégis, a liget nekem szép,
Valahogy a lelkemhe’ szól,
Ha elbolyongok félre, messzébb
A köznép tolongásitól;
(Nem az egy-ingre vetkezettet
Értvén csupán e név alatt:
Köz nép az is, mely toilettet
Fitogtatván, körben halad.)
Szabadság - és hogy biztos szárazt
Érzek, hat így rám; hogy e kis
Ligetből (bár maga kifáraszt)
Mehetnék a Tiszáig is!...
Keletre, mint a berki szellő,
Mely a lombok közt rést talál...
Keletre, mint az égi felhő,
Mely ott egy kedves sírra száll.
Szabadság - amelynek nevében
Tűröm, ha víg pünkösti nép
A „rendet” elnyomtatja szépen,
S le is fekszik, ha fűre lép;
Hogy itt nincs tábla, tilalomfa.
Vagy ördög hajt rá, ha van is;
Hajrá, fiúk!... ifjú koromba’-
Úgy tettem volna magam is.
Laptával ott kemény „bolhákat”
Oszt és kap egy sereg diák:
Itt „cica-játékot” találgat
És bámul e német világ;
Azt gondolom: a liba-pázsit.
Már nézem is: hol a ludak?
S a tó körűl a kép vonásit
Bevégzi néhány hattyu-nyak.
Egyszóval, én e ligetecskét
Így is, ahogy van, szeretem;
Örömmel töltöm itt az estét,
Egész majorság ez nekem,
(Más nincs is a kerek világon.)
Itt látom az év szakaszát,
Mikor hajt rügy, levél az ágon,
Mikor pendítik a kaszát.
Az ég itt nem pár négyszeg ölnyi:
Holnapra könnyű az időt
Nagy-biztosan megjövendölni,
(Emlékszem, egyszer már betölt).
Van nádas itt, van bucka, posvány, -
S talán azért is szeretem,
Hogy amint csínosul, kimosdván:
Húsz éve már, hogy követem.
Mert nem varázs-ütésre épült,
Mint túl ama pompás sziget:
Ott lestem, amint lassan szépült,
A változást mindeniket;
S egy megnyesett, vagy megporondolt
Ösvény, beültetett ugar,
Nekem az mind új-új öröm volt -
De ez nem történt oly hamar.
Most sem marad el, ami késik,
„Szirtet kivölgyel sűrü csepp,”
Már eljutánk az öntözésig,
De sárgaságban vész a gyep;
Jut majd talán ez úti sárból
A fűnek is egy korty ital,
Hogy felzsendülhet a kopárból -
Megéri, aki fiatal.
Engem bozótja, gazza nem bánt,
Mert a gyom is természetes;
Nem is szidok tanácsot, kormányt,
Ha útam kissé szemetes;
Tudom, hogy itt az ősz, ha lábam
Alatt megzördül az avar,
S nyomot vesztek a sokaságban
(Csak a szó lenne több - magyar!)
Természetet s magányt keresvén
Fel nem söpört falevelen,
El-elvisz egy kalandor ösvény
A „rengetegbe” (képzelem);
Hol fű, fa zöldebb, - annak selyme
Nem törle annyi csizma-port,
Ennek se hántá buta elme
Kérgét le, vagy részeg csoport.
És gondolatim a „vadonban”
Ha jőnek, eljátszom velek,
Ábránd s szivarfüst közt; - azonban
Órámra-mimre ügyelek;
Szemeim a zöld szigetbe néznek,
Hol a vidám ifjú-öreg
Történetét a magyar észnek
Megírta - most már szendereg.
Nyugodjék!... méltóbb napi munkát
Nem végzett nála senki sem;
Sirjára, - mit most vadonunk ád,
E kis gyopár-szálat teszem.
S tétlen tovább bolyongok ismét,
Egyéb dolgom sincs, igaz a,
Mint várni nyugton a napestét
S elmenni csöndesen - haza.
El is megyek, tán nemsokára,
Hír-név, dicsőség nem maraszt;
Tudom, mit ér fagyos sugára,
Itt is megtanulhattam azt:
Nyerd bár világi életedben
Ég s föld minden koszoruit:
Neved csak az, mit e ligetben
Egy sirkő rád olvas: Fuit.
(1877 szept. 17)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - EX TENEBRIS
Keserűből jön az édes,
Édesből a keserű;
Rekkenő nap nyugta kétes,
Szebb, borúra várt derű.
Ma ködös szem, mord kedéllyel,
Holnap tisztább mindenik:
Meghozhatja - tán egy éjjel,
Hogy majd „új fény jelenik.”
Vagy, ha ez nem, a vakságnak
Kiürítem poharát,
S az „örök világosságnak”
Várom fénylő sugarát.
(1877 szept. 24)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - MÉG EGY
Mit is akarsz?... nézz az időre:
Ősz van, s neked bús télre jár,
Szemedben köd lett a sugár,
Dér, hó leszállott a tetőre.
Nyílhatnak a fán csalvirágok:
Nem lesz érett gyümölcse már; -
Hallgat minden dalos madár:
Csak - a beszédes liba gágog.
(1877 szept. 12)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - ÖREG PINCÉR
Az öreg pincér se gyanítja,
Hogy versbe legyen kanyarítva,
De kivált hogy pláne magyarba:
Ha gyanítná, jönne zavarba!
Töri bár húsz éve a nyelvet,
S foga megritkult, haja elment:
Nem birta kivenni a vadját,
Megijedne bizony, hogy eladják.
Fizető kellner sose lessz ő,
Nem kenyere a kétszerkettő;
Szolgálni sem ugri-szilaj már,
Megelőzné bátran a lajhár.
Hogy sokra se vitte a pályán,
Megláthatod ócska ruháján,
Galléra törött, s elegendő
Karjára egy hétig egy kendő.
Mint nem fia e mai kornak;
Lőn Ganymédje víznek, bornak,
Kenyeret hoz, vált oda tányért;
Ingyen teszi, nem adományért.
Ha azonban vetsz neki épen
Pár fillért: köszöni szépen -
Nem mint az a sok cifra, dandy -
S hozzá is adja: „Küss’ die Händi!”
Köre hát nem valami széles;
De mi hű szolgád! mi kedélyes!
Jó szót neki; s ha belefúl is,
Elkotyog érte... magyarúl is.
S elpörgi, legyen bár négy lap,
Könyv nélkül, hogy mi az étlap;
„Mást írtak?”... sose kell megróni
Meglesz az a sült, makaróni.
Ha senki se hívja, elámolyg
A folyosón, vagy fel- s alá bolyg.
- Hadd futkosson a többi „kölyök!” -
S meglöki minden tálca, könyök.
Elnézi: be dőre világ ez!
Hogy’ fut, rohan - enni se hágy ez -
Nyerekedni, vigadni... a csődbe,
Dunába, vagy a temetőbe!...
No öreg, ha lenéz más minden,
Jer elő: szolgálj te ki engem,
Bár nem vagy „fashionable” módis:
Gyere, meglesz borravalód is.
Jer, osonjunk félre mi ketten;
Jó ott nekem, a szögeletben,
Rajtam sincs semmi legényes:
Hadd űljön elől, aki kényes.
Társaid úgyis annyiba néztek,
Hogy nekem a főtt rost is beefsteak;
Te legalább nem rágatod a gúzst:
Adsz, ha igértél, becsületes húst.
(1877 aug. 2)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - HÍRLAP-ÁRULÓ
Mindenki annyit ér, ahogy
Betölti hívatását:
Nézd ezt a vén ujsághordót:
Becsűlöm a szokását.
Hajnalba’ már lót-fut szegény,
Öllel van a csomagja,
S mit nem csinál - kit nem kinál,
Míg számonkint eladja.
Nem kérgesült bürokrata
Ő, aki - mintha ebnek -
Úgy dob feléd egy szót, irást,
S fittyet hány a tömegnek.
Ő nyájas, emberségtudó,
Megadja tituládat:
„Méltóságos” - „nagyságos” úr -
Amennyiről beláthat.
S hogy tudja kötni a gonosz!
Látszik, nem mái gyermek:
„Tessék, uram! győz az orosz -”
Kiált oda egy szerbnek;
„Tessék, uram! nyolc az ezüst,
Napoleon meg tíz ma.”
„Győztünk, uram! mi, a török...”
Ha térdig ér a csizma.
„Kisasszony! a FŐVÁROSI...
Van benne hír, novella -”
„Ifj’úr, ni, hogy’ áll Gorcsakoff
Tótágast, mint egy vella!...”
Ha nincs vevő, olvas maga
Egy harapást s tovább megy,
Hogy, majd ha lesz, ajánlattal
Megint győzhesse a begy.
Elkérkedik negyvennyolccal,
S nem hiszi, hogy hihetlen,
Hogy ő akkor több hirlapot
Árult el a „szigetben.”
„Igaz, még csak suhanc valék,
De a torkom hatalmos:
„Friss MÁRCIUS-ból száz forint
Egy estve, itt, uram! No’s?...”
De van mégis, kit ő lenéz,
Gyülöl, nem méltat szóra,
Haragszik rá, mint borbély az
Ön-beretválkozóra:
Ez „piszkos” ember, akire
Ránézni is utálat:
Nem egyenkint vesz hírlapot,
Hanem - évszámra járat.
(1877 aug. 25)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - ÖREG PINCÉR
Az öreg pincér se gyanítja,
Hogy versbe legyen kanyarítva,
De kivált hogy pláne magyarba:
Ha gyanítná, jönne zavarba!
Töri bár húsz éve a nyelvet,
S foga megritkult, haja elment:
Nem birta kivenni a vadját,
Megijedne bizony, hogy eladják.
Fizető kellner sose lessz ő,
Nem kenyere a kétszerkettő;
Szolgálni sem ugri-szilaj már,
Megelőzné bátran a lajhár.
Hogy sokra se vitte a pályán,
Megláthatod ócska ruháján,
Galléra törött, s elegendő
Karjára egy hétig egy kendő.
Mint nem fia e mai kornak;
Lőn Ganymédje víznek, bornak,
Kenyeret hoz, vált oda tányért;
Ingyen teszi, nem adományért.
Ha azonban vetsz neki épen
Pár fillért: köszöni szépen -
Nem mint az a sok cifra, dandy -
S hozzá is adja: „Küss’ die Händi!”
Köre hát nem valami széles;
De mi hű szolgád! mi kedélyes!
Jó szót neki; s ha belefúl is,
Elkotyog érte... magyarúl is.
S elpörgi, legyen bár négy lap,
Könyv nélkül, hogy mi az étlap;
„Mást írtak?”... sose kell megróni
Meglesz az a sült, makaróni.
Ha senki se hívja, elámolyg
A folyosón, vagy fel- s alá bolyg.
- Hadd futkosson a többi „kölyök!” -
S meglöki minden tálca, könyök.
Elnézi: be dőre világ ez!
Hogy’ fut, rohan - enni se hágy ez -
Nyerekedni, vigadni... a csődbe,
Dunába, vagy a temetőbe!...
No öreg, ha lenéz más minden,
Jer elő: szolgálj te ki engem,
Bár nem vagy „fashionable” módis:
Gyere, meglesz borravalód is.
Jer, osonjunk félre mi ketten;
Jó ott nekem, a szögeletben,
Rajtam sincs semmi legényes:
Hadd űljön elől, aki kényes.
Társaid úgyis annyiba néztek,
Hogy nekem a főtt rost is beefsteak;
Te legalább nem rágatod a gúzst:
Adsz, ha igértél, becsületes húst.
(1877 aug. 2)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - NÖVÜNK EGYÜTT
Soknak lettem már, hogy élek,
A szemében szúró tüske:
De van még egy kicsi lélek,
Aki rám hiú és büszke.
Ez, hogy nevem is volt „hurcán”,
Most eszmél csak, most tanulja:
S lesi már, ha megy az utcán,
Rámutat-e mások ujja.
Eddig együtt voltunk gyermek,
Én másod-, ő első ízben:
Épűltek fa-tornyok, termek,
Pacskolódtunk porban, vízben.
De, hogy ő nőtt, én is nőttem;
Alig ismerünk egymásra:
Ő kisasszony lett előttem,
Én meg neki óriássa.
No, engedjük kedvét telni,
Ha okos lesz, majd elhagyja; -
Legalább még nem szégyelli
Hogy én voltam... a nagyapja.
(1877 júl. 30)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - ŐSZIKÉK
I
Olvasó, ha fennakadsz, hogy
Könyvem címe „Őszikék”,
Tudd meg: e néven virágok
Vannak ősszel, és - csibék.
Ha virágok: a deres fű
Hantját szépen színezik;
Ha csibék: ez is megjárja,
Ki olyanra éhezik.
A virágnak nincs illatja,
Ha megcsapta őszi dér;
De csibének húsa, vére -
S a konyhában többet ér.
(1877 aug. 13)
II
Amit én a zugba jegyzék,
Nem hagy bennem mély nyomot,
De enyhültem, hogy kiöntém,
Amikor fájt és nyomott.
Isten látja, az enyéim
Tán nagyon is szeretem,
És ha fáj a vélt mellőzés,
Lopva ide temetem.
Mint Midás király borbélya
Ura fején hogy mit lát:
Óh ne keljen elsusogni
Soha innét lenge nád.
(1877)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - NATURAM FURCÂ EX PELLAS...
Gyermekkoromban felköték
A színben egy nagy tökharangot,
Amely ugyan nem ada hangot,
De máskép vígan működék;
Megvolt a súlya, lódulása,
Kötelét hogy jól visszarántsa
S vele a kis harangozót; -
Szóval: csinált kommóciót.
„No, mondám, majd ha nagy leszek,
Valódi harangot veszek
És azt egész nap kongatom
Saját kényemre, szabadon.”
Így kongatom most untalan
E verseket - bár hangtalan.
(1877 júl. 9)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - MÁRIA! BŰNEID MEG VANNAK BOCSÁTVA
Oh, ne sujtsák a szelid nőt
A morál kemény szemöldi,
Hogyha női hívatását
Méltatlannak is betölti.
Láttam ily nőt esni porba
Mivel férjét nem hagyhatta;
Elkisérte a nyomorba,
El a bűnbe, gyalázatba.
Védangyalkint állt fölötte
S míg tehette, védelmezte;
Mikor erre gyönge volt már,
Hozzáromlott: úgy lőn veszte.
Mint a hű eb - kész urával
Elbujdosni, száműzött lesz;
Macska ott marad a háznál:
Új gazdát nyal, egeret les.
(1877 júl. 22)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - KOZMOPOLITA KÖLTÉSZET
Nem szégyellem, nem is bánom,
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem „két világ” csodája -
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.
Ám terjessze a hatalmos
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, -
Mert kivágyni: kész halál.
Vagy kevés itt a dicsőség,
S a nemzettel sírba lejt?
Kis-szerű az oly elsőség,
Amit a szomszéd se sejt?
Nincs erőnkhöz méltó verseny?
Dalra itthon tárgy elég?
Nem férünk a kontinensen
Albion is kéne még?...
Légy, ha birsz, te „világ-költő!”
Rázd fel a rest nyugatot:
Nekem áldott az a bölcső,
Mely magyarrá ringatott;
Onnan kezdve, ezer szállal
Köt hazámhoz tartalék:
Puszta elvont ideállal
Inkább nem is dallanék.
S hol vevéd gyász tévedésed.
Hogy faját s a nemzeti
Bélyeget, mit az rávésett,
A nagy költő megveti?
Hisz forgattam, a javából,
Én is egypárt valaha;
Mind tükör volt: egymagából
Tűnt nekem föl nép, s haza.
És ne gondold, hogy kihalnak
Sujtott népek hirtelen,
Amig össze-zeng a dalnok
S a nemzeti érzelem.
Tán veszélyt, vagy annak látszót
Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
Épen akkor hagyni el!?
Oh, ha méltóbb s új kobozzal
A megifjodott hazát
Zönghetném még Homérosszal;
Ne csak mindig panaszát!
De legyek, ha veszni sorsa,
Húnyó nép közt Osszián,
Inkább, hogysem dalok korcsa
Közönyös harmóniám!
(1877 aug. 8)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - BONCZÉK
Boncz urat, én dalom, el ne feledd!
Verebet fog, ha megénekeled,
Mert hiu a fiu rettenetes:
Hírre ha kap neve, szíve repes.
Nem fiu már ugyan Boncz, az öreg,
Sőt fia, Náci se mái gyerek,
De kifog ősz hajon, ócska koron
A pamacs, a kefe, bécsi korom.
Szép ösi birtokon él a család:
Kapja örökbe a hívatalát:
Napdíjon kezdte az impetrátor,
Nyugdíjon végzi a többi fráter.
S merje tagadni akárki fia;
Hogy nem a fő arisztokrácia!...
Fiai, lányai mind csupa Boncz,
Kit csak az új divat ingere vonz.
Játszik evésben-ivásban urast,
Félre dehogy tesz egy árva garast.
Volna hat annyi a jövedelem,
Jelszava: „a kiadást emelem!”
„Piszkos” az őneki, nem „zsenerőz”,
Aki - talán fukar és maga főz?...
Nem, hanem aki, - ha elveri mind, -
Ad neki ál-ökonómia-szint.
Már neki mindene drága legyen!
Hármat igér, ha te tartod egyen;
Tán nem is étel az, amit eszik,
Hanem az ár, ha magasra teszik.
Látszani, játszani vágy szerepet,
Otthon elég neki barna retek,
Mert mikor ingadoz a sulyegyen,
Tud takarítni, hogy - páholyt vegyen.
Élj „urasan”, apa és fia Boncz,
S hogy ki ne essék szádbul a konc,
Sose köszöntsd a lenyugvó napot,
Ami kel, annak emelj kalapot.
(1877 aug. 30)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - KORTÁRSAM R. A. HALÁLÁN
Kidölt immár sok ép, erős,
Ki velem indult és haladt;
Kevés itt fenn az ismerős:
Oh, mennyivel több föld alatt!
Reményem - elzárt völgy-fenék,
Nincs onnan út, kivezető;
Emlékezet üdítne még -
De az meg egy nagy temető.
Ott fekszenek távol, közel;
Egy-egy külön sír jeleli
Futó harcban hol estek el -
Mint a Horácok elleni.[1]
S én a pályán vagyok ma még,
Leggyöngébb a futók között;
Fenntart egy szálnyi tartalék,
Bár testem és lelkem törött.
Még elkerült ásó, kapa -
S tán engem a sors arra tart,
Hogy visszanézve, mind csupa
Sirhalmot lássak, ravatalt.
Most a tiédet hantolák:
Im, tőlem is rá egy göröngy!
Oh! hitte volna egy világ,
Hogy te elébb bucsút köszönj?
Egy nap derült volt rád s reám:
Nem várhatál még keveset?...
De sírunk sem lész messze tán,
Ha bölcsőnk oly közel esett.
(1877 aug. 25)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - MINDVÉGIG
A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
Bús elme talál.
Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
Balsors keze mért?...
Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kíméled
Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
Ne kivánj nyarat.
Bár füstbe reményid, -
S egeden felényit
Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
Légy te vidorabb.
S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
Dalban vidulás.
Tárgy künn, s temagadban -
És érzelem, az van,
Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
Mikor a lant hív.
Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
- Mint tücsöké nyáron -
Vész is ki dalod.
(1877 júl. 24)
Forrás: Arany János összes költeményei
Arany János - PÁRVIADAL
Paulo majora canamus
Asszonyért nem méltó vívni,
Mert, ha tiszta, nincs is ok;
Ha nem az már, olyanért meg
Egy lövet port szánni sok.
Amit erről álmodám,
Az sem tréfa-dolog ám:
Elmesélem, hogy más ember
Hadd okuljon a csodán.
Meneláosz hősöm neve;
Róla írt volt már Homér,
S amit ő írt, nem is adnám
Ezer ilyen álomér’; -
De az álom, ész ne’kül,
Mindent össze-vissza csűr,
Hogy jelen, mult és jövő közt
Semmi hézag, semmi űr.
Meneláosz nője szép volt,
Ám nevezzük így: Helén,
De Paris után bolondult,
(Csak a várost értem én):
Drága köntös, pipere,
Csalta onnan: „jöjj! gyere!”
Addig csalta, egyszer arra
Fordult férje szekere.
S minthogy ott nem a „jó erkölcs
És isteni félelem”
Uralkodnak: hanem olló,
Csipke, rojt, cafrang, selyem:
És ott mindez eladó:
Minden asszony „mutató”;
Ezer nézi: nő, ruháját,
Magát utca-koptató.
Nő birál, csodál, irígyel,
Tanul, gunyol és nevet,
Férfi angyalt-mit fecseg, de
Gondol aztán egyebet.
S ki ne vágynék a deli
Szép Parisnak tetszeni?
Nőben épen megfordítva
Voln’ természet-elleni.
Hát Helén ne tudná, hogy - mint
Köntös farkán por, szemet,
Úgy tapad rá sok rejtett vágy,
Úgy vonszol minden szemet?
„Hadd söpörjön! hisz selyem;
Hadd tapadjon! leverem!”
A királylány így von „arany-
Folyosót”[1] - azt képzelem.
S már az útca sem elég tág:
Hadd nyiljék meg a szalon;
Idehordva szőr-, selyem-rongy,
Üveg, forgács, drága lom.
S minden, amit nézni kell;
Miben ész s kéz remekel,
Hogy divatnő csóka-fészkét
„Fényesnek” tüntesse fel.
Meneláosz e zsibvásárt
Győzi kinccsel - hisz király;
Ő is beáll „műértőnek”;
Rendel, választ és birál;
Lássa meg, ha jő, Paris,
Hogy izlése volt, van is:
Mikor nőjét választotta,
S most egyéb dologban is.
Már kitűzve a hét’ napja,
Nap’ órája-ideje,
Amikor Parist „fogadja
Monsieur Ménélas s neje.”
Pontban (illőt késve) jő
A madame és monsieur;
(Mert az is van: hol Paris jár.
Hogy’ maradna el a nő?)
Bók, köszöntés megtörténik
Mindkét részről comme il faut,
S megindul a nyelv-ballet tánc.
Lábujjhegyen jár a szó;
A társalgás kellemes,
Fürge, finom, szellemes;
Drága szőnyeg: a fonája
Sem lehet más, mint nemes.
Másszor őket látja „otthon”
Vendégül monsieur s madame; -
És ez így foly, váltva, mindig
(Ha ugyan jól álmodám)
Így foly télen, tavaszon,
Ameddig tart a saison;
Meneláosz mondja végre:
„Közelebb elútazom.”
De „királyok” szándokát is
„Boldog isten birja” lám!
Meneláosz homlokában,
Kétfelől, az oldalán,
Támad olyan valami,
- Röstelem is mondani -
Mint bakőznek, ha tavaszra
„Címert” készül hajtani.
Üt szeget mindjár’ fejébe,
Tompán bámul, hogy mi a?
Majd gyanít, sejt, elborítja
Sötét melancholia.
Érzi, hogy nő két kis ág,
De tükörből mit se lát;
Ő nem látja, csak tapintja -
Nem tudom, más? a világ?
Csak tapintja, tapogatja,
Amint homloka fölé
Széles körben felkanyarul,
Mint a lombár ököré.
Dühös érte: „nem türöm!
Monsieur Parist megölöm!
Ezt az izét a fejemről
Az ő testén letöröm!”
Most tíz évi harc - - Bocsáss meg,
Homér apánk szelleme!
Azt nekem leénekelni
Másik tíz év kellene:
Hol leszek én akkor ám!...
Hadd fuvom el, szaporán;
Csak jól végződjék az affaire.
Mindegy, későn, vagy korán.
Küldené hát bajsegédit,
Ez rövid harc és modern,
(Bárha még majom korunkból
Maradt józan elve fenn:
Tegyenek az okosok
Fejjel úgy, mint a - kosok:[1]
Akkor a szűz becsületről
Tisztul minden seb, mocsok.)
Küldené, mondom, segédit,
De bizonyitéka nincs,
(Van bizony, de hogy’ szerezte,
Földerítve még a’ nincs.)
Szerencsére jő Paris;
Összenéz a két „hamis”,
Össze is mosolyg: de hátul
Suhog a szíj, csattan is.
Meglevén a „casus belli”
(Ez művelt kor divatja,
Méltó az ős „majom-elvhez”)
Szentesítve a csata.
Kupak-tanács egyre tart;
Kérdik: pisztoly-é, vagy kard?
Meneláosz nagyot gondol
És sötéten mondja: - szarv!
Ez bolond!... álomnak is... de
Kérem:”aegri somnia”,
Már csak így kell e kalandnak
Valahogy lefolynia;
S ha Paris vagy embere
(Nincs hasonló fegyvere)
Kifogást tesz: vívjon karddal;
Mit törődöm én vele!
Kinek szarvat ád az isten,
Vívni ösztönt is nyere;
A komort[1] is hajtja mindjár’
Tülkölődzés ingere.
Meneláosz vére forr,
S mint Nabuchodonozor
Áll ki, ahogy meg volt szabva
Az idő s hely: hol? mikor?
De Paris nejét küldé csak -
(Hisz’ Homér is dalolá:
Hogy’ szaladt meg a csatából,
Egyenest az ágy alá;)
Szívességből a madame
Megteszi, de kölcsön ám,
Holmi apró elnézésért,
A multban, és ezután.
Úgy láttam, mint most... azaz jól
Láttam szembehunyva is,
Vörös plaidban s parasollal
Hogy állt ki madame Paris.
A királyt riasztja: hők!
Az dühében vágtat, bőg:
S ne vón’ ott a Vendôme-oszlop
Megsiratnák, drága nők!
Madame oly ügyes ugrással
Terem az oszlop mögé,
Hogy Meneláosz úr annak
Törzsökén szarvát szegé.
„Becsületem mentve!” mond,
„Enyim a vivó porond!” -
S haza indul és Helént is
Haza viszi - a bolond!
De azért tört szarva könnyen,
Mert alul nő új kis ág;
Mind’ tapintja, s hallgatódzik:
Mit szól már most a világ?
A világ - üt gúnykacajt,
Pletykaszót pletykára hajt; -
Szép Helén meg könnyü szívvel
Mondja el a - „kutyabajt”!
(1877 okt. 4)
Forrás: Arany János összes költeményei